Életmód
Az alvászavar növeli a stroke kockázatát
Többféle terápiával lehet javítani az alvás minőségén, így ezzel egy későbbi stroke kockázatát is csökkenteni lehet.
2023.06.09 00:30MTIAz alvászavarokkal küzdő emberek 16 százalékkal nagyobb eséllyel kapnak stroke-ot, mint azok, akik jól alszanak - derült ki egy új amerikai tanulmányból, amelyet a The Guardian csütörtökön ismertetett.
Wendemi Sawadogo, a tanulmány egyik szerzője, a Virginia Commonwealth University kutatója felhívta a figyelmet arra, hogy többféle terápiával lehet javítani az alvás minőségén, így ezzel egy későbbi stroke kockázatát is csökkenteni lehet.
A kutatásba, amelynek eredményeit a Neurology című szaklapban publikálták, több mint 30 ezer olyan embert vontak be, akiknek korábban nem volt stroke-ja, és kilenc éven át követték az egészségi állapotukat. A résztvevőket, akiknek átlagéletkora 61 év volt a vizsgálat elején, részletesen kikérdezték arról, hogy mennyire nehezen alszanak el, felébrednek-e éjszakánként vagy túl korán, vissza tudnak-e aludni, illetve mennyire érzik kipihentnek magukat reggelente. Tüneteik súlyosságát egy nyolcas skálán kellett a résztvevőknek osztályozniuk saját maguknak.
A kutatók a stroke kockázatának megállapításakor az egyes esetekben figyelembe vettek egyéb hajlamosító tényezőket is, mint például a dohányzást, az alkoholfogyasztást és a testmozgás rendszerességét.
A vizsgálat kilenc éve alatt 2101 résztvevőnél regisztráltak stroke-ot, közülük 1300 esetben az érintetteknek egy-négy alvászavarra utaló tünete volt, 436-nak öt-nyolc tünete volt, 365-nek pedig nem volt alvászavara. Azok esetében, akik viszonylag sok, vagyis öt-nyolc alvászavaros tünetről számoltak be, 51 százalékkal nagyobb volt a stroke kockázata. Az összefüggés még nagyobb arányúnak bizonyult az 50 év alattiaknál, akiknek körében csaknem négyszer akkora volt a stroke kockázata azoknál, akiknek öt-nyolc alvászavarra utaló tünete volt.
A stroke alvászavarral összefüggő kockázata még nagyobb volt akkor, ha valakinek cukorbetegsége, magas vérnyomása, szívbetegsége vagy depressziója is volt.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:55 Meghalt Szirtes András
- 12:42 Holtan esett össze a tornaórán egy szabolcsi kisdiák
- 12:13 Mateusz Morawiecki: Lengyelország megvétózza az uniós migrációs paktumot
- 11:57 Belehalt sebesülésébe a rotterdami lövöldözés harmadik, 14 éves áldozata
- 11:24 Brutálisan összevert négy börtönőr egy rabot
- 10:14 Bomló holttestet találtak Csepelen
- 9:20 Rosszul lett, mentővel vitték kórházba a 17-szeres válogatott magyar futballistát
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06