Orvostudomány
Jól vannak, szépen fejlődnek a debreceni négyes ikrek
A három lány és a kisfiú - Panna, Anita, Anna és Richárd - 1230 és 1750 gramm közötti súllyal született, valamennyien egészségesek.
2019.10.28 15:56MTI
Jól vannak, szépen fejlődnek a debreceni női klinikán csütörtök este született négyes ikrek - számoltak be az orvosok és a szülők hétfőn a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.
A szülőknek a négyes ikrek az első gyermekeik. A három lány és a kisfiú - Panna, Anita, Anna és Richárd - 1230 és 1750 gramm közötti súllyal született, valamennyien egészségesek.
Lampé Rudolf, a klinika megbízott igazgatója emlékeztetett arra, hogy a debreceni intézményben legutóbb három, azt megelőzően harminc éve születtek négyes ikrek. A babák jó állapotban vannak - közölte.
Megjegyezte, hogy a Debreceni Egyetem (DE) szülészeti és nőgyógyászati klinikája 1992-ben, Európában elsőként kapta meg a bababarát címet, aminek azóta is folyamatosan megfelel.
Sápy Tamás adjunktus, a 26 éves, Békés megyében élő édesanya kezelőorvosa elmondta: a kismamát a terhesség 28. hetében vették fel a klinikára, s a magzatokkal együtt folyamatosan monitorozták.
Mindvégig jó állapotban voltak, a szülés spontán indult meg a 32. héten, az újszülötteket császármetszéssel segítették világra - magyarázta. A szakember hozzátette: az újszülöttek jelenleg a szubintenzív osztályon vannak inkubátorban, de hamarosan együtt lehetnek majd az édesanyjukkal.
"Nagy boldogság a négy baba" - mondta az újságíróknak az édesanya. Nagyné Kozák Anita azt is elárulta, hamar megegyeztek a gyerekek nevéről: Richárd és Anita a szülők nevét kapta, de Anna és Panna nevéről is gyorsan döntöttek a férjével.
"Felkészülünk, hogy minél jobb szülők lehessünk" - mondta az édesapa. Nagy Richárd jelezte: Békés megyei otthonukban már előkészítették a négy kiságyat, és a segítők, a szülők, rokonok, barátok is készen állnak az új családtagok fogadására.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:10 Vegyi vészhelyzet Katalóniában: hatalmas klórgázfelhő szabadult el
- 16:45 30 napos tűzszünetet jelentett be Zelenszkij - Putyin nem kért belőle
- 15:00 Trump - Azonnali tűzszünetben állapodott meg India és Pakisztán
- 14:00 Hozz magaddal lapátot! - Elképesztő összefogás zajlik a Parajdi sóbánya megmentéséért - videók
- 12:50 Nyílt utcán, forgalomban csapott le a TEK egy ukrán állampolgárra a kémügy miatt - videó
- 10:46 Pakisztán védelmi minisztere - Jelenleg nincs napirenden az atomeszközök bevetése India ellen
- 8:42 Pakisztán nagyszabású katonai műveletet indított India ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06