Könnyen túladagolhatják a pirulákat!
Óvják a kisgyerekes szülőket a recept nélküli gyógyszerektől
A kanadai egészségügyi hatóságok figyelmeztették a gyerekes családokat, hogy megfázás esetén hatévesnél fiatalabb gyereket ne kezeljenek recept nélkül kapható gyógyszerekkel, mert azok kedvező hatása nem igazolt, viszont a mellékhatások, a túladagolás veszélye nem elhanyagolható.
2008.12.26 18:30MTIAz észak-amerikai ország egészségügyi minisztériuma hangsúlyozta, hogy a patikaszerek és a bevételüket követő szövődmény közötti összefüggés legtöbbször nem bizonyítható, de ennek lehetősége nem zárható ki.
A kanadai egészségügyi főhatóság az év elején még csak arra intette a felnőtteket, hogy kétévesnél kisebb gyerek kezelésére ne használjanak az elképesztő választékban kapható készítményekből semmiféle szert. A gyógyhatásúnak állított anyagok legtöbbször egyáltalán nem rövidítették meg a kis páciensek betegségének időtartamát. Világszerte mind a gyógyszerek forgalomba hozatalával, engedélyezésével foglalkozó hivatalok, mind a gyógyszergyárak sokat foglalkoznak azzal a gonddal, hogy a hagyományosan alkalmazott és recept nélkül beszerezhető készítményekkel szemben régebben nem támasztottak olyan szigorú feltételeket mint a mai gyógyszerekkel szemben - például engedélyezés előtt nem vizsgálták megfelelő ideig.
Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerellenőrző Hivatal adatai szerint az Egyesült Államokban évente átlag 7000 gyerek kerül a kórházak sürgősségi osztályaira életveszélyes állapotban a szokványos, megfázás elleni készítmények használata után. Kanadában ez év őszén gyógyszergyártók egy csoportja azt javasolta, hogy a szájon át szedhető, köhögés és megfázás elleni, szabadon vásárolható szereket négyévesnél fiatalabb gyerekeknek ne adják be, mert a nem megfelelő alkalmazás következményei kiszámíthatatlanok.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


