Orvostudomány
Csókay András: jól vannak a bangladesi sziámi ikrek
Megszólalt a bangladesi sziámi ikerpár szétválasztásán dolgozó magyar orvoscsapat vezetője.
2018.08.21 09:27ma.hu
Rabia és Rukia
Újabb sikeres műtétet végeztek el a bangladesi sziámi ikrek szétválasztásán dolgozó magyar orvosok, Csókay András, Hudák István és Pataki Gergely.
A Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány tájékoztatása szerint az orvostudományi áttörést jelentő agyi érszakasz-szétválasztás második lépésére augusztus 19-én került sor Bangladesben: újabb eret zártak el, megkönnyítendő a kétéves ikrek, Rabia és Rukia koponyájának végleges szétválasztását.
Az orvoscsoport vezetője, Csókay András a Magyar Időknek elmondta, az ikrek már felébredtek és jól vannak.
Szétválasztásukhoz egy forradalmian új műtétet kellett végrehajtaniuk. "A fejüknél összenőtt ikreknek nemcsak az agya van összetapadva, hanem közös óriásvénáik vannak, ez jelenti a legnagyobb kihívást."
A Honvédkórház idegsebésze felidézte, hogy amikor november végén meglátta a képeket az ikrekről, imádkozni kezdett. Isten juttatta eszébe, hogy érpályán keresztül, katéteres eljárással kellene elzárni a vénákat, mert így sokkal nagyobb a túlélési esély.
Szerinte imával, böjttel könnyebb a tudomány igazságaihoz eljutni. Mint mondta, barátján, Hudák doktoron kívül jelenleg senki más nem képes arra a műtétre, amit szombaton alkalmaztak.
"A mostani ötórás műtét során ezt az egyedülálló eljárást alkalmaztuk a világon először, az érpályán keresztül elzártuk az összes közös nagyvénát és ezzel óriási előrelépést tettünk afelé, hogy véglegesen sikerüljön az ikrek szétválasztása."
A további beavatkozások is bonyolultak, kockázatosak lesznek, szét kell választani az összenőtt koponyát és az agyakat, de a vénákkal már remélhetőleg nem lesz gond - tette hozzá az orvos.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:57 Két megvadult kutya 34 állatot pusztított el - a rendőrök sem tudták hová vinni őket
- 8:56 Hat kölyökkutyából négy elpusztult - rendőrökkel érkeztek az állatvédők Pilisen
- 6:45 Horror - Gyerekek szeme láttára gázoltak át egy sérült kiscicán Tárnokon
- 18:28 Borulhat a bili a Schadl-Völner-ügyben: vallomást tehet a volt főügyész
- 16:10 Pócs János lehányingerezte magát az Országgyűlésben
- 14:09 Meghalt a hatéves Kristóf, akiért egy egész város összefogott
- 12:53 Fordulat a kárpátaljai magyar oktatás ügyében: új törvényt fogadott el Ukrajna
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


