Jótékonyság
Elindult a Baptista Szeretetszolgálat Cipősdoboz akciója
Pénteken kezdetét vette a Baptista Szeretetszolgálat Cipősdoboz akciója, amelynek keretében idén hatvanezer doboznyi ajándék összegyűjtését tűzte ki célul a szervezet.
2017.12.02 02:30MTIA Baptista Szeretetszolgálat 14. alkalommal szervezi meg országos karácsonyi adománygyűjtő akcióját az adventi időszakban, amelynek keretében idén országszerte 200 gyűjtőponton várják december 20-ig a gyerekeknek szánt, ajándékokkal megtöltött dobozokat - mondta el Hári Tibor, a Baptista Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója az akció pénteki megnyitóján, a budapesti Deák Ferenc téren.
Aki nem tud ajándékot készíteni, az a 1355-ös telefonszámon hívásonként 300 forinttal vagy a szervezethez önkéntesként csatlakozva is segítheti az akciót.
Az ügyvezető felidézte, hogy az adománygyűjtés 2004-es elindulásakor csupán egy gyűjtőponton várták az ajándékokat, amelyekből az első évben 5000 darabot sikerült összegyűjteni. Idén már mintegy 1000 önkéntes segíti a szervezet 3000 dolgozóját, akik 200 helyszínen várják a gyerekeknek szánt, kor és nem szerint felcímkézett cipős dobozokat, amelyekből tavaly 41 ezer 170 darabot sikerült összegyűjteni.
A csomagokba játék, könyv mellett nem törékeny holmikat és nem romlandó édességeket várnak elsősorban. A doboz alját és a tetejét külön kell becsomagolni, és fel kell tüntetni, hogy milyen nemű és korú gyermeknek szánják az ajándékot.
Vujity Tvrtko, a Baptista Szeretetszolgálat jószolgálati nagykövete a pénteki eseményen kiemelte: a Deák téri ponton leadott dobozokat nyomkövetővel is ellátják, így az ajándékozó a feladástól egészen a célba érkezésig végigkövetheti a doboz útját.
Idén a Liliput Játékvilág jóvoltából a cég weboldalán online is lehet ajándékot készíteni. A virtuális kosárba került termékeket a vállalat dobozba teszi és eljuttatja a szeretetszolgálathoz, amely a többi ajándékkal együtt ezeket is rendezvényein osztja szét a rászorulók között.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


