Programajánló
Jubileumi nemzetközi mézvásár és méhésztalálkozó Jászberényben
Harmincadik alkalommal rendezik meg augusztus első hétvégéjén, szombaton Jászberényben a nemzetközi mézvásárt és méhésztalákozót, amelyet a méztermelők, a méhészeti eszközgyártók, valamint a forgalmazók legnagyobb magyarországi szakmai eseményeként jegyeznek.
2017.07.26 00:30MTIA találkozón lesz a Jászsági Mézlovagrend felavatása és tagjai fogalomtétele.
Molnár György, a szervező Szatmári László Jászsági Méhészegyesület elnöke az MTI-nek elmondta: a jubileumi rendezvény célja a magyar mézfogyasztás népszerűsítése, a figyelem felhívása a hazai méhészszakmára.
Az eseményen részt vesznek a már működő mézlovagrendek képviselői is, mintegy 7-8 ezer emberre számítanak. Hozzátette: magyarlakta területeken összesen 15 mézlovagrend működik, ebből kettő országhatáron kívül.
Kiemelte: az eseményen felavatják az újonnan alakuló Jászsági Mézlovagrendet, amelynek tagjait a mézkirálynő üti lovaggá - tájékoztatott, megjegyezve: idén sem marad el az új mézkirálynő megkoronázása.
Az ünnepélyes megnyitó után adják át az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) kitüntetéseit és a Zsidei Barnabás-díjat.
A szakmai programban szó lesz egyebek mellett az új méhbiztosítási lehetőségről, a méhpempő és propolisz hatásairól.
A résztvevők bemutatón láthatják a méhszúrás veszélye nélkül egy élő méhcsalád kezelését, továbbá füstőlőgyújtó és keretszegő versenyt is rendeznek a vállalkozó kedvűeknek.
A rendezvényt sztárvendégek, méhészeti eszközök kiállítása és vására színesíti. Lehetőség lesz méz és méhészeti termékek kóstolására, az érdeklődők megismerkedhetnek a mézeskalácsdíszítés és a gyékénykas-készítés technikájával. A kísérőprogramok között egyebek mellett népművészeti kirakodóvásár, kézműves foglalkozás is szerepel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:21 Könyvet írt a nő, akit elraboltak, megerőszakoltak, kibeleztek és félig levágták a fejét
- 16:19 Engedélyezték egy agresszív farkas kilövését a kelet-hollandiai Gelderlandban
- 14:42 Szijjártó - Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet
- 12:13 Felmérés: csaknem tíz százalékpontos George Simion előnye Nicusor Dannal szemben
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 8:54 Észak-Korea nukleáris válaszcsapást szimulált - Kim Dzsongun személyesen felügyelte a gyakorlatot
- 6:53 Trump új adóemelést javasol a leggazdagabb amerikaiakra
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06