Szeptember 21-22.
Az iskolai bántalmazások ellen szólal fel Budapesten Nick Vujicic
A kéz és láb nélkül született világhírű motivációs tréner három előadást is tart a budapesti Tüskecsarnokban szeptember 21-én és 22-én.
2016.09.07 22:30MTIAz iskolai bántalmazások, zaklatások elleni küzdelem, az együttműködési készség javítása és az elfogadó, befogadó szemlélet kialakítása a fő missziója Nick Vujicic idei kampányának, amelynek keretében a kéz és láb nélkül született világhírű motivációs tréner három előadást is tart a budapesti Tüskecsarnokban szeptember 21-én és 22-én.
Nick Vujicic idén Amerikában indította el a Maradj erős! (Stand strong!) címmel futó turnéját, amelynek célja, hogy felszólaljon az iskolai zaklatások és bántalmazások ellen. A magyarországi előadásokból befolyó összeget a Nem Adom Fel Alapítvány által működtetett, sérült emberek integrációját támogató programokra fordítják - közölték a szervezők az MTI-vel.
A turné keretében két nyilvános és egy zárt körű, kifejezetten magyarországi középiskolásoknak szóló előadást tart a nemzetközi szinten is elismert szónok. A szeptember 22-i, délelőtti diákelőadást a helyszínen jelenlévőkön kívül egy ingyenes, online közvetítés segítségével a Nem Adom Fel Alapítvány oldalán regisztráló iskolák diákjai is élőben követhetik.
Nick Vujicic kampányában azokat a fiatalokat szeretné bátorítani, akik már az iskolában, közösségükben valamilyen formában átélték a kirekesztettség vagy a megalázottság érzését. Nekik szeretné megmutatni, hogyan lehet ebből a helyzetből felállni és hogy lehet a nehézségeket lehetőséggé alakítani.
Egy tavaly végzett kutatás szerint tíz diákból egyet hetente többször is bántalmaznak kortársai vagy tanárai, ezért nagyon fontos a megelőzés, a témával való hatékony foglalkozás, amelynek egyik fontos eszköze a kommunikáció és az együttműködés megtanítása a gyerekeknek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06