Veszély
Kiderült, akár fél évig is megmaradhat a zikavírus a spermában
Olasz kutatók él év után is kimutatták a zikavírust egy olasz férfi spermájában.
2016.08.12 20:40MTISosem találtak még zikavírust emberi spermában ilyen hosszú idő eltelte után és lehetséges, hogy a vírus szaporodni tudott a nemi szerveken belül - írta az Eurosurveillance szakfolyóirat aktuális számában közölt tanulmány.
A 30 éves olasz férfi januárban Haiti szigetén járt, amikor lázas lett, viszketést és fáradtságot érzett. Miután hazatért, 91 nap után tesztekkel mutatták ki a zikavírust a nyálában, a vizeletében és a spermájában. Még kétszer végezték el a vizsgálatokat, 134, valamint 188 nap elteltével, ekkor a vírus még mindig kimutatható volt a spermában.
A férfi időközben meggyógyult, feleségével az érintkezések során azonban gumióvszert használt. Az nő nem kapta el a fertőzést.
Az eredmények ismeretében a kutatók arra hívták fel a fertőzött páciensek figyelmét, hogy legalább hat hónapon át tartózkodjanak a szextől, vagy használjanak gumióvszert.
Az általában szúnyogok terjesztette kór legtöbbször veszélytelen, azonban ha várandós nőt fertőz meg, akkor a magzata rendellenesen kis fejjel, mikrokefáliával jöhet világra, ami további súlyos fejlődési rendellenességeket okozhat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:20 "Veled vagyunk, Balázs!" - fideszes politikusok álltak ki Hankó Balázs mellett
- 20:19 Garázdaság és rendzavarás miatt hallgatta meg a rendőrség azt férfit, aki tojással próbálta Magyar Pétert megdobni
- 18:18 Magyar Péter: 10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul
- 16:16 Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót
- 14:15 Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány
- 12:14 Ismét Toroczkai Lászlót választották a Mi Hazánk elnökévé
- 12:13 OMSZ: mentős is érintett volt a magyar-ukrán mérkőzésen kialakult dulakodásban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


