Gyógy-mód
Segíthet a Down-szindrómásokon a zöld tea
Az egy évig tartó klinikai tesztek eredményeként jelentősen javult a résztvevők érzékelő- és emlékezőképessége.
2016.06.07 14:12MTIKognitív stimulációval kiegészülve javíthatja a Down-szindromások agyi tevékenységét a zöld tea egyik összetevője spanyol tudósok vizsgálatának előzetes eredményei szerint.
A The Lancet Neurology című brit tudományos folyóiratban kedden megjelent tanulmányukban a szakemberek arról írtak, hogy az egy évig tartó klinikai tesztek eredményeként jelentősen javult a résztvevők érzékelő- és emlékezőképessége.
"Ez az első alkalom, hogy hatásosnak bizonyult a kognitív képességeikre irányuló kezelés" - írták az Instituto Hospital del Mar de Investigaciones Médicas (IMIM) és a Centro de Regulación Genómica (CRG) tudósai, akiknek eredményeit a kutatástól független szakemberek is sokat ígérőnek tartják. Mások viszont óvatosságra intve arra figyelmeztettek, hogy a Down-szindrómás betegek esetében nehéz mérni az intellektuális képességek javulását.
A barcelonai szakemberek a zöld tea epigallokatechin gallate (EGCG) nevű összetevőjének tulajdonítják a kedvező hatást. Az EGCG javítja az agyban lévő idegsejtek együttműködését.
A vizsgálatba 84, 16 és 34 év közötti Down-szindrómást vontak be, a csoport egyik fele a kognitív stimuláció mellé ECGC-t tartalmazó, a másik fele viszont az összetevő nélküli készítményt kapott. Egy év után az első csoport tagjai jelentősen jobban emlékeztek szavakra és képekre és jobban tudtak alkalmazkodni környezetükhöz. A pozitív hatások fél évvel a tesztek után is észlelhetők voltak.
A tanulmány egyik vezető szerzője, Mara Diersson hangsúlyozta, hogy a készítmény semmi esetre sem jelent gyógymódot a Down-szindrómára, de javíthatja a betegek életminőségét.
A Down-szindróma hozzávetőleg minden ezredik embert sújt. A 21. kromoszómapár hibás osztódásának következtében jön létre, értelmi fogyatékossággal jár és különböző testi rendellenességekkel társulhat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


