Járvány
Zikaláz - Az Egyesült Államokban eddig ötszáz embert fertőződött meg
Puerto Rico szigetén pedig még további nyolcszázan szenvednek a betegségtől.
2016.05.20 21:31MTIAz Egyesült Államokban a zikavírus ötszáz embert fertőzött meg eddig, Puerto Rico szigetén pedig még további nyolcszázan szenvednek a betegségtől - közölte pénteken a CDC, a betegségmegelőzéssel foglalkozó amerikai központ.
Szintén péntek reggeli adat, hogy az Egyesült Államokban 279 várandós asszony zikafertőzött. Dr. Margaret Honein, a CDC egyik vezető munkatársa szerint valamennyi páciens külföldön betegedett meg.
Az amerikai elnök pénteken délelőtt megbeszélést folytatott az Egyesült Államok vezető egészségügyi szakembereivel a kóros kisfejűséget okozó zikavírus elleni védekezés lehetőségeiről, finanszírozásáról.
A megbeszélésen jelen volt Joe Biden alelnök, valamint a szövetségi kormány egészségügyi és emberi erőforrás minisztere, Sylvia Mathews Burwell, valamint Anthony Fauci, az országos egészségügyi intézet (NIH) fertőző betegségekkel foglalkozó intézetének igazgatója is.
A találkozóra egy nappal azt követően került sor, hogy a szövetségi parlament megszavazott egy 622 millió dolláros csomagtervet, amelyből a zikavírus és az általa okozott betegség elleni küzdelmet finanszírozzák. Obama elnök azonban arra készül, hogy megvétózza a parlamenti döntést, mert a Fehér Ház eredetileg egymilliárd-kilencszázezer dollár megszavazását kérte a képviselőktől.
A Fehér Házban tartott péntek délelőtti tanácskozás után Barack Obama újságíróknak elmondta, hogy mindenképpen azt szeretné, ha a Kongresszus az általa kért összeget fogadná el, mert szerinte csak így is lehet eredményes küzdelmet vívni a betegség ellen. Az összegből kutatásokat, vakcinák előállítását és a már megbetegedettek kezelését kívánják finanszírozni.
Eric Shultz, a Fehér Ház egyik helyettes szóvivője szokásos napi sajtóértekezletén elmondta: Obama az Ebola elleni küzdelemből megmaradt pénzalapokat tervezi átcsoportosíttatni a zikaláz ellen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


