Mobil alkalmazás
Beltéri navigáció készül gyengénlátóknak
Elsősorban közintézményekben segítheti majd a vak és gyengénlátó emberek tájékozódását egy Magyarországon fejlesztés alatt álló mobilalkalmazás.
2016.04.23 02:30MTIAz applikáció várhatóan 2018-ra készül el egy 2,5 millió euró értékű nemzetközi projekt keretében - közölte a projekt konzorciumának vezetőjeként a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. csütörtökön az MTI-vel.
A magyar ötleten és magyar tudáson alapuló, de nemzetközi konzorcium keretében fejlesztendő mobilalkalmazás képes lesz a felhasználó hangutasításai alapján és a digitalizált térképek segítségével a beltéri tájékozódásra, elsősorban közintézményekben, illetve szolgáltatási centrumokban - áll a közleményben.
A nemzetközi konzorciumnak három magyar és hat külföldi tagja van. A konzorciumot vezető cég mellett a kutatási projektben részt vesznek a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem távközlési és médiainformatikai tanszékének kutatói, akiknek már jelentős tapasztalatuk van a gépi szövegfelolvasás és beszédfelismerés technológiáiban és az azokon alapuló infokommunikációs megoldásokban. Az "Informatika a látássérültekért" Alapítvány a rendszerrel kapcsolatos felhasználói igények begyűjtésében és a rendszer tesztelésében vállal kiemelt feladatokat.
A konzorcium osztrák, portugál, spanyol és angol tagjai szintén a felhasználói igények begyűjtésében, valamint a termék fejlesztésében és népszerűsítésében működnek együtt a magyar szereplőkkel. Továbbá ők biztosítják, hogy a rendszer ne csak magyarul, hanem több idegen nyelven is elérhetővé váljon.
Valamennyi középület felmérése, digitális térképének megalkotása hagyományos eszközökkel túlságosan költséges feladat lenne. A projekt digitális térképe a mobiltelefonok, táblagépek szenzorai által érzékelt információkból felépített útvonaltérképek összességét jelenti - írták.
Míg a látásukban korlátozottak kültéri navigációját már sok alkalmazás segíti, addig egyelőre olyan megoldások nem érhetők el, amelyek a beltéri tájékozódást segítenék. A Vakok Európai Szövetsége 30 millióra teszi a látásukban akadályozott emberek számát az unióban. Magyarországon 83 ezer látássérült él. Az európai társadalom elöregedése miatt az érintettek köre vélhetően uniós szinten is tovább nő az elkövetkezendő évtizedekben - jegyezték meg.
A 2,5 millió eurós projektet az Európai Unió, valamint a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap támogatja.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06