Közlekedésbiztonság
A kerékpáros-balesetek nyolcvan százalékában 50 év feletti férfiak halnak meg
Ezért is kiemelten fontos, hogy elérje az idősebbeket az Országos Rendőr-főkapitányságnak (ORFK) a gyalogosok és a kerékpárosok nagyobb biztonságáért indított balesetmegelőzési akciója.
2016.03.21 12:47MTI
sira ananwong/freedigitalphotos.net
Kiss Csaba rendőr alezredes az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában elmondta, hogy a kampány mindkét érintett felet megcélozza: az autósok figyelmét felhívja a gyalogosok és a kerékpárosok jelenlétére, utóbbiakét pedig arra, hogy szabályosan közlekedjenek. Plakátokon, valamint televíziós és rádiós spotokban helyeznek el hirdetéseket - tette hozzá.
Kiss Csaba közlése szerint a gyalogosok és a kerékpárosok tipikusan lakott területen belül szenvednek balesetet, amelynek következménye gyakran súlyos sérülés, maradandó károsodás vagy halál.
Az alezredes arról is beszélt, hogy a kampány keretében több mint 300 ezer láthatósági eszközt, így például fényvisszaverő mellényeket és kerékpároslámpákat szerzett be a rendőrség.
Olyan helyeken szeretnének előadásokat tartani, ahol el tudják érni az érintett rétegeket. Az iskolásokhoz könnyebben el tudnak jutni, az idősebbeket a többi között orvosi rendelőkben, gyógyszertárakban és postákon próbálják megszólítani - mondta Kiss Csaba.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


