Felmérés
Kevesebbet isznak a magyar tinédzserek, mint 2010-ben
Kevesebb alkoholt isznak és kevesebbet dohányoznak a magyar tinédzserek, mint 2010-ben, más országokkal összehasonlítva azonban még mindig kedvezőtlenek a magyar adatok.
2016.03.17 15:40MTI
freedigitalphotos/marin
Ezt közölték azon a csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón, amelyen az Iskoláskorú gyermekek egészségmagatartása elnevezésű nemzetközi kutatás friss jelentését ismertették.
A kutatás az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet (Nefi) együttműködésében készült. Török Krisztina, a Nefi főigazgatója hangsúlyozta, hogy az adatok szerint Magyarországon kiemelkedően erősek a tizenévesek baráti kapcsolatai.
Pusztai Zsófia, a WHO magyarországi képviseletének vezetője a nemzetközi eredményeket ismertetve azt emelte ki, hogy bár a fiúk túlsúlyosabbak, a lányok nagyobb arányban tartják magukat annak.
A rendezvényen Beneda Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségpolitikáért felelős helyettes államtitkára elmondta, hogy a következő hónapokban a kormányzat szakértők bevonásával újabb népegészségügyi programot alkot, amelyet még idén szeretnének elindítani.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


