Fertőzés
Emberről emberre is terjed a zikavírus?
Az egyesült államokbeli Dallasban az első olyan zikavírus-fertőzést diagnosztizálták, amely vélhetően szexuális úton, nem pedig szúnyogcsípéssel történt - jelentették kedden a texasi egészségügyi hatóságok.
2016.02.03 08:06MTI
Twitter@clivecookson
A megfertőződött személy - aki nem járt külföldön az utóbbi időben - a hatóságok szerint olyan embertől kapta a vírust, aki korábban Venezuelában járt, s akivel szexuálisan érintkezett. Az ezzel kapcsolatos információt a hírügynökségek szerint az amerikai járványügyi hivatal (CDC) laboratóriumában erősítették meg. Részleteket azonban nem közöltek erről az esetről.
A helyi egészségügyi szervek tájékoztatása szerint Texasban eddig nem volt nyoma a kórt terjesztő szúnyogok jelenlétének. A hírügynökségek felidéznek néhány korábbi közlést - nemzetközi egészségügyi szakértőkre is hivatkozva - miszerint korábban voltak olyan esetek, amikor a fertőzés gyaníthatóan szexuális úton terjedt át egyik emberről a másikra, de ezeket nem erősítették meg mértékadó helyeken. A Pánamerikai Egészségügyi Szervezet ugyanakkor úgy vélekedett: egyelőre nincs elegendő tudományos bizonyíték arra, hogy a vírus nemi érintkezés által is terjedhet.
Az eddigi ismeretek szerint a zikavírust a sárgaláz, a dengue láz és a chikungunya-láz kórokozóját is terjesztő egyiptomi csípőszúnyog (Aedes aegypti) hordozza.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


