Vírus
Oroszországban pusztít az új típusú influenza
Legalább 50-en haltak meg Oroszországban az új típusú, H1N1-es influenza következtében a tél kezdete óta.
2016.01.26 12:37MTI
Twitter AlexandruC4
Az ország déli részén fekvő Rosztovi terület egészségügyi hatóságai közölték a RIA Novosztyi orosz hírügynökséggel, hogy két újabb halálesetet regisztráltak, amelyekkel nyolcra emelkedett a H1N1 vírus halálos áldozatainak száma.
A szomszédos Volgográdi területen a hatóságok szerint legalább 11-en vesztették életüket a kórokozó miatt.
Az Oroszország által 2014 márciusában bekebelezett Krím félszigeten ezen a héten regisztrálták az első halálesetet.Oroszország kaukázusi régiójában, Dagesztánban négy felnőtt és egy gyermek halálát okozta a kór, továbbá múlt héten két beteg meghalt Jekatyerinburgban és a déli Adigeföldön. Haláleseteket regisztráltak a nyugati Brjanszki, a délnyugati Belgorodi és Vlagyimiri területeken is.
Veronika Szkvorcova orosz egészségügyi miniszter a héten azt mondta, hogy az influenzajárványt "teljesen ellenőrzés alatt" tartják az országban.
Örményországban az év eleje óta 18-an haltak meg az új típusú influenzában a dél-kaukázusi ország egészségügyi minisztériumának múlt heti közlése szerint. A szomszédos Grúziában eközben három halálesetet regisztráltak.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2009-ben - a Mexikóban és Egyesült Államokban feljegyzett esetek után - figyelmeztetett először az emberi, a madár- és a sertésinfluenza-vírus genetikai keveredésével létrejött H1N1 okozta világméretű járványra, amely 2010-ig 214 országban összesen 18 500 halálos áldozatot követelt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


