OEK
Egyre kevesebben oltatják be magukat influenza ellen
Évek óta jelentősen csökken Európa-szerte azok száma, akik beoltatják magukat influenza ellen, Magyarországon tavaly kevesebb mint 800 ezer ember kérte a védőoltást, míg korábban egymilliónál is több vakcina fogyott.
2016.01.14 11:18MTIMolnár Zsuzsanna, az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) járványügyi osztályának epidemiológus főorvosa csütörtökön az M1 aktuális csatornán elmondta, még most sem késő kérni az oltást, a vírus ugyanis még nem jelent meg az országban. Az év első hetében ugyan 7400-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, ám a betegséget nem mutatták ki még senkinél - közölte, hozzátéve, a vírus északról már közelít.
A főorvos a megelőzés tekintetében az időjárásnak megfelelő öltözködésre hívta fel a figyelmet, a vírus ugyanis egy megfázás következtében legyengült szervezetet könnyebben fertőz meg.
Felidézte, tavaly nagy járvány volt Magyarországon, és a betegség már január közepén, az átlagosnál néhány héttel korábban megjelent az országban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


