Egészség-betegség
A malária gyógyszerrezisztens kórokozója jelenthet új fenyegetést Afrikában
Az 1950-es évek óta sorra buknak el a malária elleni készítmények a parazita (Plasmodium falciparum) átalakulása miatt.
2015.10.21 12:25MTI
freedigitalphotos/marin
Az Artemisinin nevű gyógyszerrel szemben ellenálló délkelet-ázsiai maláriakórokozó jelenthet fenyegetést Afrikában - figyelmeztetnek a kutatók a Nature Communications című folyóiratban közölt tanulmányukban.
Az Artemisinin-rezisztens kórokozóval hét évvel ezelőtt találkoztak először a kutatók Kambodzsában és azóta Délkelet-Ázsia számos területéről jelentették az észlelését.
Az 1950-es évek óta sorra buknak el a malária elleni készítmények a parazita (Plasmodium falciparum) átalakulása miatt és minden egyes alkalommal a Thaiföld-Kambodzsa határon üti fel a fejét a probléma, majd innen terjed szét az egész világon.
A kutatók attól tartanak, hogy az Artemisinin-rezisztens parazita esetében is fennáll a kirajzás lehetősége, habár egyelőre keveset tudnak a kórokozó terjedéséről.
A laboratóriumi kísérletekben a szakemberek két ázsiai szúnyogfajt és Afrika elsőszámú maláriaterjesztőjét (Anopholes coluzzii) is megfertőzték a gyógyszerrezisztens törzzsel - adta hírül a BBC News.
"Döbbenten tapasztaltuk, hogy az Anopholes coluzzii nem csupán azonnal megfertőződött, de semmivel sem tűnt kevésbé fertőzöttnek, mint a két délkelet-ázsiai betegséghordozó" - mondta a vizsgálatot végző Rick Fairhurst, az amerikai Nemzeti Allergológiai és Infektológiai Intézet (NIAID) munkatársa. "Ez nagyon meglepő volt számunkra, mivel arra számítottunk, hogy legalább egy kis mérséklődést látunk" - tette hozzá a szakember.
A kutatók szerint igen aggasztó a parazita azon képessége, hogy "ugrálni" tud az evolúciós szempontból egymástól több millió évnyire lévő fajok között; és bár ilyesfajta transzmisszióra még nem volt példa a természetben, az új kutatás azt mutatja, hogy a dolog lehetséges.
"Olyan parazitával van dolgunk, amely nem csupán ellenáll az Artemisininnek, hanem korlátok nélkül képes megfertőzni különböző szúnyogfajokat, átterjesztve a betegséget az emberekre is" - fejtette ki Fairhurst, hozzátéve, hogy kollégáival úgy vélik, nagyon nehéz lesz megfékezni ennek a parazitának a terjedését.
Az artemisinin a malária elleni hatóanyagok egy új osztályát képviseli, amely gyorsan öli meg a maláriaparazitákat kifejlődésük korai szakaszában, ez magyarázza példátlan erejét a súlyos malária fertőzések kezelésében. A kínai Juju Tu épp az artemisinin - az Artemisa annua aktív összetevőjének - sikeres kivonásáért kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint az elmúlt 15 évben a maláriahalálozások aránya 60 százalékkal esett vissza világszerte és 6,2 millió halálesetet sikerült megelőzni. A kutatók hangsúlyozták, hogy nem engedhetik meg maguknak az Artemisinin elvesztését.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


