Program
Transzplantált gyerekeket látott vendégül a Ments életet alapítvány
Transzplantált gyerekeket és családjukat, illetve donorokat látott vendégül a Ments Életet Közhasznú Alapítvány szombaton Domonyvölgyben.
2015.10.18 02:23MTI"Az álmok valóra váltásának napján" mintegy háromszáz gyermeknek kínáltak látványos lovasbemutatókat, ügyességi játékokat és sztárvendégek koncertjét a Lázár-lovasparkban rendezett eseményen. A Váltsd valóra te is egy beteg gyermek álmát elnevezésű program keretében 15 gyermek kapott ajándékot.
Mikola István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkára, az esemény fővédnöke az alapítvány és a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat rendezvényét köszöntő beszédében emlékeztetett: 1991-ben született meg a gondolat, hogy az egészségügyi dolgozók, a civil társadalommal együtt hadat üzenjenek a leukémiának és más vérképzőszervi betegségeknek.
A kezdetek nehézségeit felidézve az államtitkár szólt az új orvosi technikák, megoldások bevezetéséről, ami - mint mondta - mind a gyógyításban részt vevőknek, mind a betegeknek és családjuknak óriási kihívás volt. Hozzátette: akkor elindult a csontvelő-transzplantáció, és a Szent László kórházban azóta 550-re emelkedett a transzplantált gyermekek száma.
A volt egészségügyi miniszter tisztelettel adózott a gyógyítás folyamatában részt vevő szakembereknek, a civil társadalomnak, és sikeres folytatást kívánt.
Rajczy Katalin, a Csontvelődonorok Egyesületének vezetője köszönetet mondott minden őssejtet, csontvelőt adó donornak. Elmondta: Magyarországon 7 ezer önkéntes donort tartanak nyilván az őssejtregiszterben (a világon 24 milliót), és közülük 16-an már tényleges donorok. A szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy 18 és 45 év között lehet jelentkezni a regiszterbe, és a genetikai tulajdonságok miatt magyar betegnek leginkább magyar donor tud segíteni.
Mikola József, az Ments Életet Közhasznú Alapítvány kuratóriumának elnöke az MTI-nek elmondta: a 2011-ben létrejött civil szervezet véradó-alapítványként indult és donorszervezéssel kezdett foglalkozni, időközben azonban felismerték, hogy meg kell mutatni a társadalomnak azokat, akiknek nagyon sok vérre volt szükségük.
A Váltsd valóra te is egy beteg gyermek álmát kampány ebből nőtt ki. Az alapítvány összegyűjti a beteg gyermekek kívánságait, a teljesítésükhöz pedig adományozót keres, akit "összehoz" a családdal - magyarázta az elnök. Szombaton 15 gyerek kapott ajándékot, volt, aki játékot kért, volt aki laptopot vagy LED tv-t szeretett volna, és ezt kapta. Teljesítették egy súlyosan beteg kisfiú kérését is, aki Párizsba szeretett volna eljutni, mert volt az álma, hogy megnézhesse az Eiffel-tornyot.
Az alapítványt Gazdag Tibor színművész, Mohácsi János orvos, Lázár Vilmos fogathajtó világbajnok és Nagy Feró zenész alapította.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:21 Könyvet írt a nő, akit elraboltak, megerőszakoltak, kibeleztek és félig levágták a fejét
- 16:19 Engedélyezték egy agresszív farkas kilövését a kelet-hollandiai Gelderlandban
- 14:42 Szijjártó - Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet
- 12:13 Felmérés: csaknem tíz százalékpontos George Simion előnye Nicusor Dannal szemben
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 8:54 Észak-Korea nukleáris válaszcsapást szimulált - Kim Dzsongun személyesen felügyelte a gyakorlatot
- 6:53 Trump új adóemelést javasol a leggazdagabb amerikaiakra
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06