A világon először ültették be
Gerincvelő implantátum gyógyítja a krónikus fájdalmat
A világon először ültettek be állandó gerincvelő-implantátumot egy betegbe krónikus fájdalma enyhítésére.
2015.10.16 21:07MTI
Az ausztráliai Sydneyben lévő Royal North Shore Hospital orvosai kedden végezték el az úttörő műtétet, amelynek eredményeként a betegnél csökkenthető a fájdalomcsillapítók szedése, és az implantátum segíthet Parkinson-kóros betegek kezelésében is. A gerincvelő-implantátum képes regisztrálni az idegrendszerből érkező jeleket, és az érintett területekhez küldött jelátvitelt kiigazítani - adta hírül a The Daily Telegraph brit napilap honlapja.
Joe Grewal, az első beteg, akin a műtétet elvégezték, elmondta, hogy több mint 30 éve szenved krónikus fájdalomban, és a műtét után már most csodálatosan érzi magát. A 60 éves férfi közölte, hogy fájdalma - egy tizes skálán osztályozva - nyolcról kettő-háromra csökkent azonnal a műtét után.
"Ez jelentős mértékű fájdalomcsökkenés" - hangoztatta a Fairfax Mediának nyilatkozva.
A krónikus fájdalom olyan betegség, amikor a fájdalom elveszti eredeti jelző funkcióját, és állandósul. Az idegsejtek akkor is fájdalmat jeleznek az agynak, amikor annak nincs oka. Az idegsejtek ugyanis nem kapcsolnak ki, és küldik az impulzusokat az agynak. A jelátviteli változások főleg a gerincvelőben történnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06