Programajánló
Budapest Maraton - Rekordokat dönt az idei rendezvény
Minden korábbinál többen vesznek részt az idén először kétnapos Spar Budapest Maraton Fesztiválon, melyre szerdáig több mint 26 ezren adták le nevezésüket.
2015.10.10 02:30MTI
A szám tekintélyt parancsoló, hiszen a tavalyi, a korábbi csúcsokat felülmúló évben összesen 23 450-en indultak a futófesztivál hét különböző távján, és addig soha nem látott számban - több mint háromezren - érkeztek külföldiek is, 71 ország képviseletében.
Idén már biztos, hogy legalább 80 ország futói indulnak majd, Magyarországról pedig 910 településről érkezett nevezés. A 42,195 kilométeres távon a 7100 induló közül 1820 nő, ami komoly szám, főleg ahhoz képest, hogy az első, 1984-es Budapest Maratonon 25 női futó ért célba.
A viadal legidősebb versenyzője Kiss György lesz, aki a 80. életévét szerdán töltötte be és 1955-ben futotta első maratonját.
A klasszikus számban három olimpiai bajnok is elindul: a kajakos Kozák Danuta és Szabó Gabriella váltóban, míg a kenus Vajda Attila egyedül teljesíti a távot. Utóbbi mellett a magyar élsportolókat Galambos Péter vb-ezüstérmes evezős képviseli még az egyéni versenyben. A Rio Klub két csapatot indít váltóban, színeikben többek között Dudás Miklós világbajnok kajakozóval, Mike Róbert vb-győztes kenussal, Barka Emese Európa Játékokon első birkózóval, Kasza Róbert vb- és Eb-aranyérmes öttusázóval és Földházi Zsófia Eb-győztes öttusázóval. Szintén váltóban fut majd Ungvári Miklós olimpiai ezüstérmes cselgáncsozó, illetve Tóth Dávid olimpiai ezüstérmes és Szalai Tamás Európa-bajnok kajakos is.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szintén két stafétát indít, melyekben fogyatékkal élő sportolókkal fut együtt többek között Balog Zoltán miniszter, Szabó Tünde sportállamtitkár és Novák Katalin család- és ifjúságügyekért felelős államtitkár is.
A maratoni verseny - amely egyben országos bajnokság is - útvonala a főváros legszebb részein halad keresztül. A Hősök teréről az Andrássy úton indul el a mezőny, amely a Bajcsy Zsilinszky úton folytatja útját, majd a Margit híd felől keresztül fut a Margitszigeten, és az Árpád hídon tér vissza Pestre. A Pesti alsó rakpart után a Lánchídon át Budára jutnak el a futók, s a Szabadság hídon érkeznek vissza Pestre. Következik ismét a Pesti alsó rakpart, azután az Árpád híd-Margitsziget-Margit híd útvonal, s irány ismét a Városliget, ahol a cél az 56-osok terén lesz. Útközben 38 zenei pont és 11 frissítő hely várja az indulókat.
A program szombaton 11.30-kor családi futással kezdődik, a maraton vasárnap 9.30-kor rajtol a Hősök teréről.
A 30. Spar Budapest Maraton futófesztivál programja:
október 10., szombat: 11.30: Nestlé családi futás 11.45: FODISZ esélyegyenlőségi futam 12.30: Spar Budapest Maraton 3x2 km-es váltó 14.00: Riska Minimaraton 15.00: Actimel Maratonka EMMI suli futam 15.45: Actimel Maratonka egyéni nevezők futama 16.00: Spar gyaloglás
október 11., vasárnap: 9.30: 30. Spar Budapest Maraton 9.30: Flora Maratonstaféta 10.10: Spar Budapest Maraton 10 km 10.15: 30. Coca-Cola Testébresztő 30 km
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
- 10:08 Trump betiltja a vírusokkal kapcsolatos veszélyes kutatások állami támogatását
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06