Gasztro
Kolbászfesztivált rendeznek a Magyar Vasúttörténeti Parkban
Disznótoros kolbászfesztivált rendeznek a fővárosban, a Magyar Vasúttörténeti Parkban október 16-18. között.
2015.10.09 05:30MTI
Facebook
Kiss Tamás főszervező az esemény csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a fesztiválon legalább százféle kolbász közül lehet majd választani, mind olyan háztáji kolbász, amelyeket a boltokban nem forgalmaznak. Az eseményen közvetlenül a termelőktől lehet megvásárolni az ínyencségeket.
Mácsai Sándor, a Békéscsabai Hagyományőrző Kulturális Kör elnöke kedvcsinálóként elmondta, hogy a kolbászon kívül más disznótoros ételeket is meg lehet kóstolni. Délelőttönként böllérek és mészárosok hagyományőrző népviseletbe öltözve mutatják be a disznóvágás és -feldolgozás folyamatát, és azt is, hogy miként zajlott száz évvel ezelőtt egy disznóvágás.
A jövő pénteken kezdődő fesztivált második alkalommal rendezik meg. Az első rendezvényre felépített eredeti csabai tájház lesz a mostani esemény központi helyszíne. A ház korábban, csaknem másfél évszázadon át Békéscsabán, a Kistabán utcában állt. Falain belül az egykori alföldi élettel ismerkedhetnek meg a látogatók, udvarán pedig csabai kolbász készül majd.
Családi programok, borkóstoló és három zenei színpad is várja a fesztiválra ellátogatókat. Kiss Tamás elmondta: a tavalyi rendezvényre mintegy 20-22 ezren váltottak belépőt.
Az eseményről kiadott tájékoztatóban a szervezők úgy fogalmaztak: a következő hétvégén "a főváros fog eljönni a fővárosba", hiszen a kolbász fővárosa érkezik meg az ország fővárosába.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


