Itt a nap híre!!!
És igen, újra kiderült, hogy a csokievés jót tesz a szívnek!
Statisztikailag azok között fordulhat elő a legkisebb arányban szívbetegség, akik a legtöbb csokoládét eszik.
2015.06.16 12:28MTI
freedigitalphotos.net/Mister GC
Brit szakemberek szerint a csokoládéfogyasztás a szív- és érrendszeri betegségek kockázatának csökkenését eredményezheti. Kutatásuk azonban nem állapított meg közvetlen kapcsolatot a kakaó és az artériák egészsége között.
Korábban számos tanulmány talált összefüggést a fekete csokoládé fogyasztása és a szív- és érrendszer jobb állapota között, ám világos ok-okozati összefüggést nem tártak még fel. A Heart című brit kardiológiai folyóirat online kiadásában megjelent újabb tanulmányban az Aberdeeni Egyetem kutatói mintegy 25 ezer norfolki nőnél és férfinál vizsgálták meg a csokievés és a szívbetegség közötti kapcsolatot, ezután átlagosan egy évtizeden át kísérték őket figyelemmel.
Összefüggésbe hozták a fogyasztott csokoládé mennyiségét, amelyről a résztvevők maguk számoltak be, valamint a koleszterinszintet, a szívroham és az agyi érkatasztrófák előfordulását. Eredményeik alapján statisztikailag azok között fordult elő a legkisebb arányban szívbetegség, akik - bevallásuk szerint - a legtöbb csokoládét ették.
"A tanulmány szerint a jelentős csokoládéfogyasztás, amely akár napi 100 gramm fölé is emelkedhet, összefüggést mutat a szívkoszorúerek és az agyi erek betegségeivel" - írták a kutatók.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


