Dagadunk, de nem a büszkeségtől
A felnőttek 65 százalék túlsúlyos vagy elhízott Magyarországon
Nem csak csórók vagyunk, de az egészségi állapotunk is rosszabb sok más európai országban élőéhez képest.
2015.05.06 17:52MTIMagyarországon tavaly a felnőtt lakosság 65 százaléka túlsúlyosnak vagy elhízottnak számított, a nők 62 százalékának, a férfiak 67 százalékának, összesen mintegy 5 millió embernek volt súlytöbblete - derült ki az országos táplálkozási és tápláltsági állapotvizsgálatból.
A reprezentatív vizsgálat - amelynek keretében ezer felnőtt lakos adatait elemezték - azt mutatta, hogy az életkorral nő a túlsúlyosak és az elhízottak aránya. A fiatal nők több mint harmada, a középkorúak kétharmada, az idősek több mint háromnegyede súlyfelesleggel küzd. A fiatal férfiak kétötöde, a középkorúak háromnegyede, az idősek több mint négyötöde túlsúlyos vagy elhízott - olvasható az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OÉTI) által az MTI-hez eljuttatott közleményben.
A tápláltsági állapot másik jellemzője a haskörfogat, ha ez az érték a nőknél 88 centiméternél, a férfiaknál pedig 102 centiméternél több, akkor a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázata is nagyobb.
A 2014-es felmérés szerint egy átlagos felnőtt magyar nőnek 91, egy férfinak 98 centiméter volt a haskörfogata. Míg a fiataloknál mért értékek a normál tartományba esnek, addig egy átlagos középkorú nő már hasi elhízottnak számít. Ugrásszerű a növekedés a középkorúak körében: a 35-64 éves magyar nőknek átlagosan 11 centiméterrel, a magyar férfiaknak 13 centiméterrel nagyobb a haskörfogatuk. Ehhez 65 év felett a nőknél plusz 7 centiméter, a férfiaknál 4 centiméter adódik.
Magyarországon az 1980-as évek után a sovány és a normál testalkatúak aránya 45 százalékról 35 százalékra csökkent, vagyis ugyanennyivel nőtt a túlsúlyosak és az elhízottak aránya. De míg 1988-ban a felnőtteknek csak 16 százaléka volt elhízott, addig 2014-re az arányuk megduplázódott: háromból egy felnőtt elhízott és egy túlsúlyos.
A vizsgálat célja az volt, hogy megismerjék a felnőttek táplálkozási szokásait, tápanyag-ellátottságát, és újbóli mérésekkel határozzák meg a túlsúly, az alultápláltság és a hasi elhízás előfordulását, hogy nyomon kövessék ezek időbeli változását.
A közleményben az olvasható, hogy a magyarok egészségi állapota rosszabb sok más európai országban élőéhez képest. Az egészség terén igen fontos a szerepe az életmódnak, kiemelten a táplálkozásnak és az egészséges testsúly megtartásának. Egészséges életmóddal megelőzhető a szív- és érrendszeri betegségek majdnem háromnegyede, a daganatos betegségek egyharmada, és az egészségben töltött élet meghosszabbítható.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06