Jó hír a piásoknak!
Borral az időskori elbutulás ellen
A vörösbor egyik összetevője segíthet az időskori elbutulással szemben. Azaz: igyon egy kis vöröset, ha szeretné megóvni agyát.
2015.02.07 11:00ma.huMúlt héten írtunk arról, milyen pozitív hatással lehet a sör az Alzheimer-kórra, ezúttal pedig a borkedvelők fognak örülni: kiderült, hogy a szőlőből készített alkohol vörös fajtájának egyik összetevője elősegítheti az időskori elbutulás elleni küzdelmet. Igaz, ezt egyelőre csupán állatkísérletek igazolják. Középkorú patkányoknak reszveratrolt adtak, a kezelés hatására pedig javult tanulási képességük, jobbá vált emlékezetük és általánosságban jobb hangulatba kerültek a kontrollcsoporthoz képest.
A reszveratrol egyébként nem csak a piros szőlőben található meg, hanem rendelkezik vele az áfonya, a mogyoró és a kakaó is. Emberi egészségre gyakorolt pozitív hatását eddig csupán pár tanulmány firtatta, laboratóriumi és állatkísérletek azonban igazolták, hogy nagy mennyiségben fogyasztva rák- és gyulladásellenes tulajdonsággal bír. Sőt, még a keringési rendszerre is jó hatással lehet: kimutatták, hogy fogyasztásával megelőzhető az érrendszer károsodása, csökkenthető a "rossz" koleszterin szintje és megakadályozható a vérrögök kialakulása.
A szer egyébként új vérerek növesztésére serkenti a szervezetet, világítottak rá laboratóriumi kísérletek, így a kutatók elkezdték vizsgálni, hogy vajon az öregedéssel kapcsolatos memóriahanyatlás és általános kedvromlás ellen hatásos lehet-e. Az agynak ugyanis az a területe, ami a tanulásért és emlékezetért felel, a hippokampusz, belső gyulladásokkal, sejthalállal és csökkenő vérkeringéssel kell szembenézzen, ahogy öregedünk. Feltételezhetően ez áll az időskori memóriaromlás mögött, és ez felel azért is, hogy az öregeknek általánosságban véve rosszabb a kedvük életük alkonyán.
A texasi A&M Egyetem kutatói által elvégzett egérkísérletek igazolták a feltevést; kiderült, hogy nem csupán megnőtt az új erek kialakulásának tempója az érintett agyi területen, de ez a sejthalál és a gyulladások eltűnésével járt együtt. Ennek következtében javult az egerek tanulási képessége és duplájára nőtt sejtmegújulási teljesítményük a hippokampuszban.
A tanulmány szerint a középkor végén érdemes elkezdeni a "kezelést", ami aztán az időskorba való átlépéssel jelentősen javíthatja az életminőséget. Természetesen a kutatók sokkal nagyobb dózisokkal kísérleteztek, mint ami egy pohár borban vagy pár kocka csokoládédban található, de a lehetséges pozitívumok ismeretében érdemes ezek fogyasztásával kísérletezni. Vagyis: elő a csokival és a vörösborral!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 4:05 NAK: megalakult a 'mentes' termékek munkacsoportja
- 3:05 Továbbra is népszerű, de átalakult a borravaló intézménye egy felmérés szerint
- 2:04 MOHU átadta az első új hulladékudvarát Esztergomban
- 1:03 Az Európai Bizottság tájékoztatást kér az X közösségi platformtól a tartalommoderációs források csökkentéséről
- 0:03 Robert Downey Jr. szeptemberben debütál a Broadwayn
- 23:02 Nébih: inváziós halfajok telepítését akadályozta meg az Állami Halőri Szolgálat
- 22:01 Államfők: közös jövőt épít Kína és Szerbia
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06