Szabadosabb?
Rengeteg a HIV-fertőzött Kínában
Százezernél több új HIV-fertőzést, illetve AIDS-es megbetegedést regisztráltak Kínában tavaly, ami csaknem 15 százalékos emelkedést jelent 2013-hoz képest.
2015.01.16 06:30MTI
Fotó: archív
A központi állami egészségfelügyelet illetékese egy csütörtöki értekezleten a 104 ezres számot nem tartotta magasnak, miközben a fertőzések helyenkénti koncentrációját magasnak és aggasztónak nevezte. Elmondta, hogy a fertőzés elsősorban szexuális úton terjed, az anyák által megfertőzött magzatok és az újrahasznált injekciós miatti fertőzés viszonylag alacsony arányt képviselnek.
A szakmai konferencián ismertetett statisztikai adatokból az olvasható ki, hogy az idősek és a fiatal diákok veszélyeztetettsége megnőtt, körükben jellemzően egyre több a fertőzött. A hivatalos adatok szerint Kínában több mint félmillió ember HIV-fertőzött, s a betegségben eddig közel 137 ezer ember halt meg. A nem hivatalos becslések 800 ezer fölé teszik a fertőzöttek, betegek számát.
A mindenkori kínai miniszterelnök az AIDS világnapján hagyományosan találkozik az érintettek egy csoportjával, hogy ezzel is felhívja a figyelmet a helyzet súlyosságára. Li Ko-csiang legutóbb azt hangoztatta, hogy a megelőzésben mind nagyobb teret szánnak a magánszektornak, a különböző alapítványoknak. A területnek nagyobb adókedvezményt és más kiváltságokat, a HIV-fertőzötteknek munkalehetőségeket, az egészségesekkel egyenlő elbánást ígért.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 22:45 Járosi Péter: A Mi Hazánk képviselői nem álltak fel a roma holokauszt áldozatainak emlékére - videó
- 18:42 Feljelentést tett Bicskei László a Gondosóra program miatt - azt ígéri, maga a szolgáltatás megmarad
- 16:41 Kapitány István keményen nekiment a Fidesznek: Érdekes, amikor hazugságról és kamuról ön nyilatkozik
- 16:41 Pusztító, 7,4-es földrengés rázta meg Kolumbiát - már több mint kétszáz halottról érkezett jelentés
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


