Van, ami növeli a kockázatot
Miért esik egyre több sportoló trombózis áldozatává?
Az utóbbi időben egyre többször hallani, mikor egy profi sportoló trombózis okozta tüdőembóliában életét veszti. A versenyszerűen sportolók tényleg fokozottabban ki vannak téve a veszélynek?
2015.01.11 20:00ma.huEgyelőre még nem készült olyan hiteles tanulmány, amely egyértelműen kijelentené, hogy a sportolók nagyobb veszélynek vannak kitéve trombózis szempontjából, azonban kétségtelenül vannak náluk olyan dolgok, melyek megnövelik a kockázatát. Ehhez viszont nem árt tisztában lenni, miként is keletkeznek a vérrögök.
A testet számtalan véna és artéria hálózza be, melyen keresztül a vér szétáramlik. Éppen ezért amennyiben a véralvadási folyamatban zavar keletkezik és trombus – azaz a vérrög – képződik, illetve az fokozottá válik, előbb-utóbb leszakadhat, és a vérkeringéssel fontosabb szervekbe (szív, tüdő, agy) kerülhet, embóliát okozva.
Mélyvénás trombózis során leggyakrabban a láb és a medence vénáiban alakulnak ki vérrögök – ritkábban előfordulhat a karban, a végbél-, hüvely-, méh körüli vénákban. A baj a sportolóknál gyakran az, hogy a figyelmeztető tüneteket összekeverik izomlázzal és könnyebb sérülésekkel, főleg akkor, ha a kevésbé erősek a panaszok.
Még ennél is nagyobb baj az, hogy nemcsak a mélyvénás trombózis, hanem az életveszélyes tüdőembóliát is félrediagnosztizálják, mivel a légszomjat és a mellkasi fájdalmat bordafájdalomnak, izomhúzódásnak és különböző légúti problémának gondolják. Pedig a mielőbbi diagnózis igen nagy jelentőséggel bír, hiszen minden perc számít!
Fotó: freedigitalphotos.net/Sura Nualpradid
Sajnos sokan úgy gondolják, hogy a rendszeres mozgás mentesít a trombózistól, viszont ez csak részben igaz, hiszen valóban csökkenti a sport a vérrögök kialakulásának esélyét, ám vannak olyan tényezők, melyek pedig megnövelik. A versenysportolókat nem szabad összetéveszteni az átlagpolgárral, az ő esetükben a terhelés nagyságrendekkel nagyobb!
Ilyen például többek között az, hogy gyakran hosszú utazással jutnak különböző helyszínekre, sokszor a sportolók dehidratáltak, ráadásul különböző sérülések is fokozzák a trombózishajlamot. Amennyiben genetikai rendellenessége is van az illetőnek, úgy a veszély hatványozott.
"Jelenleg nincs elég információnk arról, hogy a versenysportolókat szűrik-e a trombofíliára, pedig ezt rendszeresen el kellene végezni, különösen akkor, ha a sportoló felmenői között gyakran volt trombózis. Bármilyen trombofília fennállása esetén a foglalkozásszerűen gyakorolt versenysportokat nem szabad engedélyezni! Ez sajnos tragikus lehet a sportoló számára, éppen ezért kellene korán, időben elvégezni. Ekkor még tud más foglalkozást választani" – mondja prof. Blaskó György véralvadási specialista.
Ahogy már említettük, csak kevés tanulmány foglalkozik a sport és a trombózis kapcsolatával, ám azt a tudósoknak már sikerült kideríteniük, hogy az alvadásért felelős VIII-as faktor mennyisége a testmozgással megnő, így elméletileg ez megemelheti a vérrögösödés kockázatát. Viszont azt is hozzá kell tenni, hogy ezzel egy időben a véralvadékokat lebontó folyamatok is aktivizálódnak, ami pedig védelmet nyújt.
Ennek ellenére érdemes az alábbi óvintézkedést is tenni, hogy a minimálisra lehessen csökkenteni a trombózis esélyét.
• végeztessen genetikai vizsgálatot, ha volt már a családjában trombózis (vagy ha önnek volt)
• hosszú út során is álljon fel és mozgassa át végtagjait, esetleg hordjon kompressziós harisnyát
• pótolja a mozgás miatti vízveszteséget
• ismerje a trombózis és a tüdőembólia tüneteit, és ne higgye, hogy a profi sportolóknál nem fordulhat elő a probléma.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


