Alattomosan támad a néma gyilkos
Magasvérnyomás is állhat a látásromlás hátterében
A magasvérnyomás betegség legtöbbször tünetek nélkül, alattomosan alakul ki, és akkor derül fény a problémára, amikor már szövődmények jelentkeznek. Ilyen többek között a látásromlás.
2014.12.26 08:00ma.huA homályos látás sok ember számára természetes folyamat, melyet az idő múlása, a sok TV-zés, olvasás és monitornézés okoz. Éppen ezért a legtöbben csak legyintenek rá, és úgy gondolják, rossz esetben maximum elmennek szemészhez és szemüveget íratnak fel. Pedig érdemes utánajárni a problémának – főleg ha hirtelen következett be a látásromlás, – hiszen akár magasvérnyomás is állhat a probléma hátterében.
A látásromlás és a magasvérnyomás kapcsolata
A tartósan fennálló, kezeletlen magasvérnyomás a test érhálózatát komolyan veszélyezteti, hiszen hatására az erek elvesztik rugalmasságukat, merevebbé válnak és sérülések, sőt, akár meszesedés is kialakulhat rajtuk. Ez alól sajnos a szemben futó erek sem képeznek kivételt, melyek a hipertónia miatt kanyargósabbá, illetve egyenetlenebbé is válhatnak. Ennek következtében homályos látás, esetleg látótér-beszűkülés alakulhat ki.
Hipertenzív retinopátia
A hipertenzív retinopátia a retina ereinek magasvérnyomás okozta károsodása, mely viszonylag gyakori kezeletlen hipertónia esetén. Ekkor az erek fala a tartósan magas értékek miatt megvastagodik, emiatt beszűkülnek, és ez pedig a retina vérellátását akadályozza.
Fotó: freedigitalphotos.net/Ambro
Érdemes pluszban megemlíteni, hogy a magasvérnyomás miatt folyadék is felhalmozódhat a retina alatt, és a véredény esetleges szivárgása következtében a látás még tovább romolhat! Jó esetben a problémára egy lelkiismeretes szemorvos is gondol, aki szemfenékvizsgálattal, szemtükrözéssel pontos képet kaphat az ott lévő erek állapotáról. Ám ha ez a vizsgálat nem történik meg, úgy érdemes otthon megmérnie a vérnyomását, ugyanis meglehet, hogy magas értéket kap (>140/90 Hgmm), amit kezelni szükséges – mondja dr. Kapocsi Judit tanárnő, magasvérnyomás specialista.
Őrizze meg látását és kezeltesse hipertóniáját!
Mivel a magasvérnyomás kezeletlen esetben az évek előrehaladtával fokozatosan károsítja az érhálózatot, így súlyos látásromlást is okozhat. Éppen ezért fontos a megfelelő, személyre szabott terápia megkezdése, ami életmódváltáson (sófogyasztás mérséklése, rendszeres kardió testmozgás, dohányzásról való leszokás) és gyógyszeres kezelésen alapul. Ezáltal nem csak a szeme védelméért tesz sokat, hanem elkerülheti az olyan életveszélyes szövődmények kialakulását, mint például a stroke vagy a szívinfarktus!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


