Kaptárból
Megvan a 2014-es év méze
A VII. Gyulai Méz- és Mézeskalács Nemzetközi Fesztiválon hirdették ki a fajtamézek versenyének eredményét és az idei év legjobb mézét szombaton.
2014.12.13 16:30MTI
Fotó: Facebok/Mikó Méz
Haász Ferenc, a Békés Megyei Méhész Egyesület elnöke elmondta: 216 mintát küldtek be a versenyre, valamennyit bevizsgálta egy független labor, a legjobbakat kétkörös zsűrizés alkalmával választották ki.
A szentmártonkátai Szántai Ferenc méhész vegyes virágméze Az év méze 2014 díja mellett a legjobb vegyes virágméz kategória első helyezettje is lett. A legjobb akácmézet a lőkösházi Turbucz Sándor küldte be, a napraforgóméz kategória első helyezettje a mezőberényi Zsibrita Pál lett, a repceméz kategóriában a gyulai Petrucza Tivadar diadalmaskodott.
Haász Ferenc elmondta: öt éve rendezik meg a versenyt, az eredeti cél az volt, hogy a mézek beltartalmi értékének javítása mellett a méhészek fordítsanak nagyobb gondot a címkékre, a designra is. "Óriási változást értünk el ezen a téren" - fogalmazott az egyesületi elnök.
A verseny rangjáról szólva elmondta: a budapesti Majális-Méhek Napja rendezvényen csak azok árusíthatják a mézüket, akik a gyulai versenyen első helyezést érnek el.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


