Rekord
Alma-Guinness: ezren ettek egyszerre
Megdöntötték az almaevés Guinness-rekordját, több mint ezren ettek egyszerre almát pénteken Budapesten a Semmelweis Egyetemen
2014.12.05 17:14MTI
MTI fotó: Mohai Tamás
A rekordkísérletet az Országos Egészségfejlesztési Intézet, a Semmelweis Egyetem és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem közösen szervezte, a szükséges almát a Földművelésügyi Minisztérium (FM) biztosította.
Az eddigi rekord 840 ember együttes almaevése volt. A mostani eseményen elsősorban a két egyetem hallgatói és munkatársai vettek részt.
A rekordkísérlet előtt Nagy István, az FM parlamenti államtitkára elmondta: míg régebben 30 kilogramm volt az éves almafogyasztás fejenként, ma már csak 15 kilogramm, pedig a magyar alma kiváló minőségben és nagy mennyiségben áll rendelkezésre.
Az államtitkár hozzátette: napi egy alma fogyasztása az egészség megőrzése felé tett lépés mellett nagy szolgálatot jelent a magyar mezőgazdaságnak, mivel sok ember munkája fekszik a gyümölcs megtermelésében.
Török Krisztina, az Országos Egészségfejlesztési Intézet főigazgatója kiemelte: a mai rekordkísérlet az egy hete indult kampány csúcseseménye, amelynek témája az egészséges táplálkozás, zöldség és gyümölcsfogyasztás ösztönzése. Felidézte, hogy a magyar gyümölcstermelés 60 százalékát adja az alma.
Beneda Attila, egészségpolitikáért felelős helyettes államtitkár hangsúlyozta, hogy a kormány szeretné beépíteni a népegészségügyi tervek közé a prevenciót, hogy a betegségeket elsősorban megelőzzék, ne csak gyógyítsák. Ide illik a nemdohányzók védelméről szóló törvény módosítása, a chipsadó, a mozgás éjszakája, vagy a mostani, gyümölcsfogysztásra ösztönző kampány – tette hozzá.
Szél Ágoston, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora azt hangsúlyozta, hogy az egyetem letéteményese az egészséges életmód hírdetésének, minden, ami az egészség megőrzését, a prevenciót szolgálja, nagyon fontos számukra.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


