Interjú
Mit üzen a piros szalag: élet-halál-megelőzés
"A HIV/AIDS megbetegedés nem válogat, nem tisztel határokat, nem tesz különbséget bőrszín alapján, nem veszi figyelembe a gazdagságot, szegénységet." Megkérdeztük december elsején a világnap alkalmából Dr. Ujhelyi Esztert, az orvostudomány kandidátusát, az egykori Nemzeti AIDS Bizottság titkárát arról, hogy miképp látja, az emberek életét miként befolyásolja a betegség veszélye, jelenléte.
2014.12.04 16:18ma.hu
A Fővárosi Szent László Kórház gondozásában megjelent "Mit üzen a piros szalag?" című kiadványban a következők olvashatók: "A HIV/AIDS megbetegedés nem válogat, nem tisztel határokat, nem tesz különbséget bőrszín alapján, nem veszi figyelembe a gazdagságot, szegénységet. Mindenütt szedi áldozatait azok között, akik nem elég felkészültek arra, hogy elkerüljék. A felkészülés pedig a tudáson, az ismereteken alapul."
Megkérdeztük december elsején a világnap alkalmából Dr. Ujhelyi Esztert, az orvostudomány kandidátusát, az egykori Nemzeti AIDS Bizottság titkárát arról, hogy miképp látja, az emberek életét miként befolyásolja a betegség veszélye, jelenléte.
A laborvezető asszony hangsúlyozta: ne feledkezzünk meg arról, hogy az AIDS ma még halálos kimenetelű kór. Az orvostudomány jelenlegi állása szerint gyógyíthatatlan. Az AIDS ellen egyetlen hatékony, mindannyiunk számára elérhető fegyver a megelőzés!

Ma.hu: Mikor és hogyan figyeltek fel arra, hogy a korábbiaktól eltérő, új tünetekkel rendelkező betegség szedi áldozatait?
Dr. Ujhelyi Eszter: A 80-as évek elején, elsősorban homoszexuális férfiak, vérzékenységben szenvedő (Haemphiliás) és politranszfundált (többszöri vérátömlesztésben részesült) betegekben figyeltek meg egy új betegséget, úgynevezett tünet együttest, ami 1-2 éven belül a betegek immunrendszerének összeomlásához, fatális opportunista fertőzések (banális, hétköznapi fertőzések, melyeket a szervezet általában hamar leküzd) megjelenéséhez, és végül halálukhoz vezetett. A tünetegyüttest AIDS-nek, (Acquired Immunodeficiency Syndrome), azaz Szerzett Immunhiányos Szindrómának nevezték el.
Ma.hu: Milyen kórokozó felelős az AIDS-ért, és miért nem sikerül a teljes gyógyulás?
Dr. Ujhelyi Eszter: Az AIDS betegség kórokozója a HIV, az a Humán Immunodeficienciát okozó vírus. Ez egy úgynevezett retrovírus, ami azt jelenti, hogy az örökítő anyaga RNS, nem DNS. Ezért a szaporodásához egy speciális enzimre, az úgynevezett reverze transzkriptáz enzimre van szüksége, mely az RNS-DNS átírást segíti elő. Az így létrejött DNS-szakasz beépül a megfertőződött sejt genetikai állományába, amit provírusnak neveznek. Ez a folyamat a fertőződés után már 1-2 órával megtörténik. A provírus megbújik a nyirokcsomókban, hosszú évekig csendben van, de különböző behatásokra (például a folyamatos gyógyszerszedés abbahagyása) újra aktivizálódik. Ezért nem gyógyítható, (a vírust nem lehet kiirtani a szervezetből), csak a vírus szaporodását lehet megállítani állandó gyógyszerszedéssel.
Ma.hu: Hogyan lehet a tévhiteket eloszlatni, azaz hogyan terjed, és hogyan nem terjed a HIV-fertőzés?
Dr. Ujhelyi Eszter: A fertőzés terjedésének jól körülhatárolható módjai vannak.
1./ szexuális kapcsolat, ezen belül is az anális (végbélen keresztül) kapcsolat. A felmérések szerint ma már nemcsak a meleg párok, hanem a heteroszexuális párok között is egyre gyakoribb. Nemi betegségek elősegítik a vírus átvitelt.
2./ Anyáról gyermekre történő fertőződés ( anyaméhen belül, szülés során, szoptatás során).
3./ Fertőzött vérrel, vérkészítménnyel történő fertőződés (a véradók szűrése, illetve a vérkészítmények vírusmentesítése ma már ezt a veszélyt közel 0-ra csökkentette).
4./ Fertőzött vérrel szennyezett közös tű és fecskendő használata (intravénás drogfogyasztás, illetve évekkel ezelőtt a higiénés előírások be nem tartása miatt nosocomiális (egészségügyön belüli) fertőződés.
Nem terjed a HIV fertőzés:
1./ közös háztartáson belül, közös evőeszköz, borotva, fogkefe használatával
2./ szúnyog, vagy poloska csípéssel
3./ puszival, simogatással
Ma.hu: Hogyan védekezhetünk a fertőzés ellen?
Dr. Ujhelyi Eszter: Elsősorban mindkét partner részéről monogám kapcsolattal. Új, ismeretlen partner esetén gumi óvszer használatával. A gumi óvszer nemcsak a nem kívánt terhességtől, de a nemi úton terjedő betegségtől is megvéd. Mindig ügyelni kell arra, hogy a gumi óvszer jó minőségű legyen, és lejárati idő után már nem használható, mert ilyenkor szakad, szétmállik, a védekezésről hamis illúziót kelt.
Ma.hu: Mikor érdemes elmenni HIV szűrővizsgálatra?
Dr. Ujhelyi Eszter: A fertőzés után körülbelül két héttel jelentkeznek az akut vírusfertőzésre utaló klinikai tünetek, melyek 1-2 héten belül eltűnnek (test szerte apró, piros kiütések, melyek néhány napon belül nyomtalanul eltűnnek, nyirok csomók megnagyobbodnak, magas láz, levertség, fáradékonyság, rossz közérzet, hányinger). A laboratóriumi vizsgálat ma már ki tudja mutatni a vírus antigéneket, majd az 1-2 hét múlva megjelenő ellenanyagokat. Vagyis a szűrővizsgálatok már kimutatják a korai, 2-3 hetes fertőzést is. Azoknak, akik életmódjuk miatt úgynevezett „rizikó csoportba” tartoznak, javasolt félévente, évente szűrővizsgálaton részt venni.
Ma.hu: Vannak-e s szűrővizsgálati kampányok?
Dr. Ujhelyi Eszter: Igen, például évente a Sziget Fesztiválon minden nap anonim, ingyenes szűrővizsgálat történik gyorsteszttel. A vizsgálati idő 15-20 perc, az eredményt jeligére kapják meg.
Ma.hu: Ha valaki szeretné tudni, hogy HIV-fertőzött, hova mehet el szűrésre?
Dr. Ujhelyi Eszter: Az ÁNTSZ és a Bőr és Nemibeteg Gondozó hálózat intézményeiben, rendelőiben ingyenes, anonim szűrésre lehet jelentkezni, eredményt 1-2 héten belül írásban kapnak.
Munkavállalásához, igazoláshoz nevesített (név, TAJ szám) vizsgálatot kell végezni, melyért fizetni kell. HIV-fertőzés gyanúja esetén a háziorvos, vagy szakorvos kérhet vizsgálatot, orvosi beutalóval. Ez térítésmentes, a vizsgálati eredményt kizárólag a beküldő orvos kaphatja meg.
A László Kórházban pályázati pénzből 2015. június 30-ig anonim, ingyenes, megvárható HIV szűrés történik, H-K-Sz-Cs: délután 14-16 óra között, P:13-15 óra között.
Cím: Albert Flórián út 5-7 (korábban Gyáli út) 3/C épület (Felnőtt Szakambulancia)
Ma.hu: Mit javasol, ha valakiben felmerül, hogy fertőzött?
Dr. Ujhelyi Eszter: Ne habozzon, merjen segítséget kérni. Ha nyári fesztiválon van, és van ingyenes anonim szűrés, mindenképpen végeztesse el!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:23 Nobel-békedíjra jelölik Donald Trumpot
- 6:09 20 éven át éheztette és fogva tartotta nevelőanyja - felgyújtotta a házat, hogy kiszabaduljon a fiatal
- 22:55 Házkutatásokat tartottak Belgiumban és Portugáliában egy, az EP-t érintő újabb korrupciós ügyben
- 20:53 Bombariadó miatt nem közlekednek a vonatok Szerbiában
- 18:48 Hamis állásajánlatok és modern kori rabszolgaság
- 16:33 Futótűzként terjed, ahogy katonák ünnepelnek a hindu Holi, vagyis a színek fesztiválján - videó
- 14:13 Lángoló motorral szállt le egy American Airlines gép - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06