Növekedésre számít a Magyar Fürdőszövetség
Jövőre többet áztatjuk magunkat
Van honnan feljönni, hiszen idén a csapadékos nyár rendesen visszavetette a várakozásokat, volt olyan fürdőhely, amely a három hónap alatt mindössze 13 napot tudott üzemelni.
2014.11.13 16:58MTIHa megmarad kedvezményes adózási sávban a SZÉP-kártya és a 2015-ös nyár jobb időt hoz az ideinél, jövőre 3-5 százalék közti bevétel- és forgalomnövekedést is elérhetnek a magyarországi fürdőhelyek - mondta Juhász Szabolcs, a Magyar Fürdőszövetség főtitkára csütörtökön, az érdekvédelmi szervezet őszi, gyulai közgyűlésén az MTI-nek.
Kifejtette, az idei év első öt hónapja jól indult az ágazat szereplői számára: 7,9 százalékkal növekedett a fürdőszolgáltatások árbevétele és 4 százalékkal a fürdőbelépőt vásárlók száma. A csapadékos nyár azonban visszavetette a várakozásokat, volt olyan fürdőhely, amely a három hónap alatt mindössze 13 napot tudott üzemelni. Nyáron az egy évvel korábbihoz képest átlagosan csupán 0,5 százalékkal fogadtak több látogatót a létesítmények, viszont a stagnáló forgalom ellenére 5,9 százalékkal sikerült növelniük a fürdőszolgáltatásokból származó árbevételüket - mondta Juhász Szabolcs.
Közölte: az év első nyolc hónapjában országosan 16,8 százalékkal emelkedett a SZÉP-kártya felhasználása, a fürdőszolgáltatások átlagosan 11 százalékát egyenlítették ki ezzel.
Az MTI kérdésére válaszolva Juhász Szabolcs azt is elmondta, hogy a következő évben a fürdővédjegy mint nemzeti tanúsító védjegy használatának elindítása és kiszélesítése lesz az egyik legfontosabb feladatuk. Ezen kívül már a mostani közgyűlésen is foglalkoznak azzal, hogy a fürdőkre vonatkozó, ám mára elavult 1996-os rendelethez módosítási javaslatok fűzzenek a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) számára. Ebben tényleges módosítás csak jövőre várható - húzta alá.
Faragó Péter, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója a közgyűlésen arról beszélt, hogy jövői évi terveik között szerepel, hogy a természeti és kulturális értékek bemutatását ötvözzék a magyar áruk és termékek promóciójával, továbbá a hagyományos országimázs kampányok mellett piacspecifikus termékkampányokat is indítanak. E feladatokhoz az állami mellett uniós forrásokat is felhasználhatnak - mondta.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


