Belek bajban
Saját baktériumainkat is kiüti a hosszú repülés
Egy néhány óránál tovább tartó, időzónákon átívelő repülés után az ember úgy érzi, alaposan elhasználódott a szervezete. És tényleg - a hosszan tartó légi közlekedés egészen meglepő szinten veszi igénybe az emberi testet.
2014.10.23 09:00Szilágyi Szabolcs - ma.hu
Egereken és embereken is bizonyítást nyert, hogy egészen bakteriális szintig leterheli a szervezetet a hosszan tartó repülés. Utóbbiaknak az Egyesült Államokból Izraelbe kellett utazniuk - ez a távolság a mai modern utasszállító repülőgépeknek nagyjából 8-10 órás időtartamot jelent. A rágcsálók nem repültek ugyan sehova, de étkezési szokásaikat és környezetük megvilágítását úgy változtatták meg, mintha ők is felkapaszkodtak volna a szelek szárnyára.
Az utazás megkezdése előtt és után is mindkét kísérleti csoporttól székletmintát vettek, hogy meghatározhassák, a bélflóra baktériumai közül melyek küzdenek meg igazán a próbatétellel. Nem csak azt figyelhették meg ezáltal, hogy a belekben levő baktériumkolónia miként változik meg, de azt is, hogy a leginkább érintett parányok azok voltak, melyeket a tudomány az elhízással és más, egészségügyi problémákkal köt össze.
Eran Elinav, a kutatásból született tanulmány szerzője szerint mindez oda vezethet, hogy az alvási szokásaikat rendszeresen változtatni kénytelenek - mint amilyenek a váltásokban dolgozók vagy a nagyon gyakran repülők - közérzetének és egészségügyi állapotának helyreállítása érdekében a belek mikrobiotikus állapotával kell kezdeni a gyógyítást.
Az angolul jetlagnek hívott jelenség - az alváshiánnyal együtt - olyan egészségügyi problémákat okoz, amelyek gyomorpanaszokkal, anyagcserezavarral és fáradtsággal járnak. A kutatások felfedték, hogy a hatásnak kitett egerek elhízottabbá váltak a kontrollcsoporthoz képest. Hasonló módon reagál az emberi szervezet is, szerencsére a következmények néhány hét alatt eltűnnek - már ha van annyi ideje regenerálódni a testnek...
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
- 6:21 Kipattantak a kocsiból gyújtogatni, de végül látványos kémiai kísérletet hajtottak végre - videó
- 22:16 A NASA újból elhalasztotta a magyar asztronautát is szállító Axiom 4 misszó indítását
- 20:14 Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
- 18:12 Karácsony Gergely: a főváros megrendezi a szabadságünnepet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06