Öreg ember nem vén ember
Vesét csak fiatalok adhatnak?
A vese azon kevés páros szervünk egyike, amelyik viszonylag könnyen nélkülözhető. De vajon korhoz kötött-e a donorság?
2014.07.10 15:05MTI
Az elmúlt két évtizedben egyre megszokottabbá vált, hogy 55 éven felüliek is vesedonorok lettek, ám sokakban élt az aggodalom, hogy az idősebb emberek egészsége megsínyli a szervadományozást, és egyik veséjük kivétele megrövidíti életüket.
A Pennsylvaniai Egyetem kutatói tanulmányukhoz 3368 idősebb donort vizsgáltak meg és eredményeiket összehasonlították olyan idősebb egészséges emberekével, akik nem adományozták oda egyik veséjüket.
Átlagosan csaknem nyolc évig követték a kutatásban résztvevőket, és arra jutottak, hogy a donorok sem halálozási adataikban, sem a szív- és érrendszeri betegségek tekintetében nem különböztek a két vesével élőktől.
A donoroknál a fokozott cukorbetegség-kockázatot sem lehetett kimutatni, mint ahogy a a vesebetegségre való kockázat emelkedését sem.
Az American Journal of Transplantation című folyóiratban megjelent tanulmány a kutatók szerint segíthet annak megerősítésében, hogy a vesedonorság az 55 éven felüliek számára sem jelent megemelkedő kockázatot a korai halálozás vagy szívbetegségek tekintetében.
"A transzplantációs központoknak ennek megfelelően kell tájékoztatniuk a vesedonációt fontolóra vevő idősebb embereket" - fogalmaztak a kutatók.
A tanulmány vezető szerzője, Peter Reese ugyanakkor hozzátette: a donornak jelentkezőket azokról a korábbi kutatási eredményekről is tájékoztatni kell, amelyek szerint a műtét után számolniuk kell a lábadozási periódussal, és elképzelhető, hogy sérv vagy hasonló kisebb, rövidtávú komplikációk lépnek fel, illetve annak is lehet egy csekély esélye, hogy egy nap maguk is dialízisre szorulhatnak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06