Begyűjtötték, megsemmisítették
Lépfenét mutattak ki egy Heves megyei marha húsában
Lépfene kórokozóját mutatta ki szombaton egy Heves megyei házi vágásból származó marhahúsból a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Állat-egészségügyi Diagnosztikai Igazgatósága.
2014.07.07 19:04MTI
freedigitalphotos.net/vitasamb2001
A marhahús a járványügyi nyomozás eredménye szerint nem került be a közfogyasztásba, és az eset nem áll okozati összefüggésben a Tiszafüredhez kötődő lépfenés megbetegedéssel - közölték.
A fertőzött állatból származó húst a hatóság begyűjtötte és megsemmisítette. Egy embert Gyöngyösön bőrlépfene tüneteivel kezelnek, ő a fertőzött szarvasmarha húsának darabolásakor megsérült.
A népegészségügyi szolgálat megkezdte a hússal érintkezők antibiotikumos megelőző kezelését, a velük egy háztartásban élők figyelmét pedig felhívta a betegség tüneteire.
A közleményben írtak arról is, hogy a lépfenével az állatok leggyakrabban a takarmánnyal fertőződnek, például fertőzött legelőn legeltetés során. Az esetek száma megnőhet áradás után a baktériumspórák kimosódása révén vagy hosszabb szárazság idején, amikor az ásott kutak vizéhez fertőzött iszap keveredik.
A múlt héten vélhetően illegális szarvasmarhavágás során többen lépfenével fertőződtek meg egy tiszafüredi telepen, ahonnan a közétkeztetésbe is szállítottak húst. Nyolc embert kórházban kezelnek.
A rendőrség ártalmas közfogyasztási cikkel visszaélés miatt ismeretlen tettes ellen indított eljárást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


