Egy csepp figyelem
Cukormentes torták versenye: itt vannak a döntős édességek
Egy bazsalikomos csipkebogyós, egy döbleces (sütőtökös) almás és egy Csokis kaland névre keresztelt torta került be a Magyarország cukormentes tortája verseny döntőjébe.
2014.07.06 05:30MTI
Fotó: Facebook/Egy csepp figyelem
A döntős tortákat még szerdán kóstolta végig zsűri, a győztes tortát augusztus elején hirdetik ki, és a nagyközönség az augusztus 20-i ünnepségeken kóstolhatja meg először Magyarország tortájával együtt. Ezt követően pedig az ország számos cukrászdája árusítja majd a süteményt - olvasható az alapítvány közleményében.
A versenyre minden évben cukrászmesterek pályázhatnak. Idén a túró, a csokoládé és a bogyós gyümölcsök voltak a legkedveltebb ízek a nevezett torták között. A zsűri nemcsak a megfelelő alapanyagok használatát, az alacsony szénhidrát- vagy kalóriatartalmat pontozta, hanem figyelembe vette az innovációt, a cukrászati gyakorlatot, a torta küllemét és ízeinek harmóniáját, valamint azt is, hogy mennyire köthető a magyar ízvilághoz.
A Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületével közösen meghirdetett verseny részeként idén is lesz háziverseny, amelyen a legfinomabb és legegészségesebb "otthon" készült cukormentes tortát díjazza az alapítvány. Augusztus 15-ig bárki nevezhet: háziasszonyok, gasztrobloggerek, sőt, akár cukrászok is, amennyiben nem ipartestületi tagok. A pályázóknak fehér liszt és hozzáadott cukor nélkül kalória- és szénhidrátszegény tortát kell készíteniük, amely egy cukorbeteg étrendbe is nyugodtan beilleszthető.
Az immár hagyománnyá váló Magyarország cukormentes tortája versenyt azzal a céllal indították 2012-ben, hogy a cukrászok új, izgalmas recepteket alkossanak, egészséges alapanyagokból, új technológiákkal készítsenek tortákat, és eközben az ország figyelmét is felhívják az egészséges életmódra.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


