Még nem jelent veszélyt...
Meg kell akadályozni a kaukázusi medvetalp elszaporodását
Magyarországon jelenleg gyakorlatilag semmilyen veszélyt nem jelent a kaukázusi medvetalp, fontos viszont megakadályozni, hogy elszaporodjon.
2014.06.26 13:14MTINékám Kristóf, a Magyar Allergia Szövetség elnöke emlékeztetett, hogy az országban idén egyetlen helyen, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Gergelyiugornyán találtak medvetalpat, és már azt a kétszáz négyzetméteres területet is mentesítették.
Jelenleg tehát a lakosságra semmilyen veszélyt nem jelent ez a növény, de tudva, hogy már megjelent az országban, a szakemberek felkészülhetnek a megelőző feladatokra.
Meg kell akadályozni, hogy elszaporodjon ez a gyorsan terjedő faj, amely - amellett, hogy veszélyes az emberre - őshonos növényeket szoríthatna ki - ismertette. A növényvédelmi szakma éberségén kívül arra is szükség van, hogy a kaukázusi medvetalp bekerüljön az orvosi köztudatba - tette hozzá a szövetség elnöke.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal gyombiológiai mérnök szakértője, Novák Róbert az MTI-nek kedden elmondta: a súlyos allergiás reakciókat kiváltó kaukázusi medvetalp Magyarországon csak néhány helyen fordul elő, de gyors szaporodásra képes.
A kaukázusi medvetalp és a hozzá nagyon hasonló Sosnowsky-medvetalp azért veszélyes, mert nagy mennyiségben tartalmaz furanokumarinokat. Ezek a vegyületek már a növény megérintése esetén is sérülést okoznak, az adott területen erősen fényérzékennyé válik a bőr.
Ha az érintett bőrfelületet UV-sugárzás éri, a bőr kipirosodik, viszketni kezd, és 24-48 órán belül égési sérülésekre emlékeztető hólyagok jelennek meg rajta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


