Szombattól mehet a buli
Házasodhatnak azonos nemű párok Nagy-Britanniában
A törvény szombaton, helyi idő szerint nulla órakor lépett életbe, és több pár azonnal élt is a lehetőséggel.
2014.03.29 19:30MTIAz azonos neműek házasodását lehetővé tévő brit jogszabály már tavaly július közepén megszületett, miután a londoni parlament két háza által hosszas tárgyalássorozat után elfogadott törvényt az uralkodó kihirdette. A törvény szombaton, helyi idő szerint nulla órakor lépett életbe, és több pár azonnal élt is a lehetőséggel: több helyen kinyitottak a tanácsok anyakönyvi hivatalai, hogy lebonyolítsák az azonos nemű párok első polgári házasságkötési ceremóniáit.
A törvénymódosítás nem kötelezi az egyes egyházakat az azonos neműek összeadására vallási ceremónia keretében.
A módosítást a brit Konzervatív Párt, a vele koalícióban kormányzó Liberális Demokraták és az ellenzéki Munkáspárt hivatalosan egyaránt támogatta, az alsóházi konzervatív frakción belül azonban sokan ellenezték, és a törvénymódosítási folyamatot nem támogatták a brit egyházak sem.
A Nagy-Britanniában államegyháznak minősülő anglikán unió - amelynek első számú világi vezetője a mindenkori brit uralkodó, jelenleg II. Erzsébet királynő - már a törvényalkotási folyamat korai szakaszában bejelentette, hogy nem tud pártolni olyan törvénymódosítást, amely a házasságnak mint "férfi és nő egybekelésének lényegi, a történelem során intézményesült jellegét változtatná meg".

Justin Welby, Canterbury érseke, az anglikán világunió legfőbb vallási méltósága mindazonáltal a törvény életbelépése alkalmából a BBC-nek kijelentette, hogy miután a törvény megváltozott, az anglikán egyház "elfogadja a kialakult helyzetet".
Az anglikán unió hivatalosan kérte, hogy az egyes egyházközösségek álljanak ki az egymással házasságot kötő azonos nemű tagjaik mellett, az anglikán lelkészek viszont nem léphetnek ilyen házasságra. A BBC értesülése szerint azonban több homoszexuális anglikán pap dacolni készül ezzel a tiltással.
Nem támogatja az azonos neműek házasságát a brit katolikus egyház sem.
David Cameron konzervatív párti miniszterelnök ugyanakkor a brit leszbikus, homoszexuális, biszexuális és transznemű (LGBT) közösség legnagyobb online hírportálja, a Pink News számára írt cikkében fontos pillanatnak nevezte az azonos neműek házasságkötését engedélyező törvény életbelépését. Cameron szerint végre mindenki azonos joggal léphet házasságra, és Nagy-Britanniában többé nem számít, hogy valaki melyik nemhez vonzódik; az állam egyenjogúként ismeri el minden pár kapcsolatát.
A brit miniszterelnök szerint "nem felmérhető" mindaz a szeretet, támogatás, stabilitás és boldogság, amelyet a házasság kínálhat, és az államnak ezt soha senkitől nem szabad megtagadnia pusztán a szexuális irányultság alapján. Ha a törvény az egymást szerető emberek közé áll, akkor a törvény szorul módosításra - hangsúlyozta a brit kormányfő.
Az új jogszabály egyelőre Angliában és Walesben hatályos; Skóciában várhatóan októberben lép életbe. A Nagy-Britanniához nem tartozó, de vele együtt az Egyesült Királyságot alkotó Észak-Írország nem tervez hasonló törvénymódosítást.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


