Éveken át észrevétlen maradhat
Elfedi a fogamzásgátló a PCOS-t
Bár a PCOS tüneteit a legegyszerűbben fogamzásgátlóval lehet kezelni, mégis épp emiatt fordulhat elő, hogy sokszor évekig nem is derül ki, hogy baj van: a tabletták elnyomják az első figyelmeztető jeleket.
2014.03.24 18:29ma.huA PCOS egyre több nőt érint manapság, ami sajnos igencsak megnehezíti a teherbeesést. Bár a kezelés leggyakrabban fogamzásgátló tabletták szedésével történik, hiszen ilyenkor a tünetek megszűnnek, ám ez azt is jelenti, hogy sok nő csak akkor szembesül az állapotával, amikor családalapítás céljából leteszi a gyógyszert.
Nehezített teherbeesés
A PCOS kellemetlen betegség, hiszen főbb tünetei közt a menstruációs ciklus zavarai, fokozott szőrösödés, izzadékonyság, valamint az elhízás áll, azonban a legtöbb nő figyelmének középpontjába a meddőség miatt kerül. „A PCOS betegség lényege, hogy ciszták alakulnak ki a petefészekben, mert felborul a hormonegyensúly és nem termelődik elegendő ösztrogén és progeszteron, az LH szint viszont megemelkedik . Ennek hatására nincs peteérés, nem következik be tüszőrepedés és ezáltal sárgatest sem képződik, így a terhesség sem tud létrejönni” – mondja dr. Koppány Viktória, a Budai Endokrinközpont endokrinológusa.
Fotó: freedigitalphotos.net
A fogamzásgátló tabletta előnye ugyanaz, mint a hátránya
A fogamzásgátló tabletta szedésével a PCOS kellemetlen tünetei csökkenthetők, vagy akár meg is szüntethetők. Éppen ezért a betegség kezelésének ez az egyik alappillére, hiszen így az illető megkímélheti magát a pattanásoktól, a túlzott szőrösödéstől és a rendszertelen vérzéstől. Viszont ez azt is jelenti, hogy vannak esetek, amikor ugyanez késlelteti a probléma felszínre kerülését.
„A tabletták előnye tulajdonképp ugyanaz, mint a hátránya. Bár szépen kezeli a tüneteket, de ez azt is jelenti, hogy csak később derül ki a probléma, jellemzően akkor, amikor az illető már gyereket szeretne. Éppen ezért ha a fogamzásgátló tabletta letétele után pattanások, elhízás és fokozott szőrösödés lép fel, érdemes szakemberhez fordulni, hogy utána megfelelő kezeléssel mihamarabb bekövetkezhessen a várva várt gyermekáldás” – tanácsolja dr. Koppány Viktória.
Viszont mindezek ellenére fontos tudni, hogy más esetekben a fogamzásgátló tabletták szedése PCOS esetén elengedhetetlen a normális hormonszint fenntartásához, valamint a petefészek védelméhez!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


