Céltalanság
Félnek a jövőtől a magyar fiatalok
A magyar fiatalok leginkább a jövő bizonytalanságától és az egzisztenciális gondoktól tartanak, de legfőbb problémáik közé sorolták a céltalanságot is.
2014.02.03 16:22MTI
Ez derül ki a Kutatópont piackutató cég 2012-es kutatásának eredményéből, amelyet hétfőn juttattak el az MTI-nek.
A nyolcezer 15 és 29 év közötti magyar fiatal megkérdezésével készült reprezentatív felmérésben a résztvevők maguk jelölhették ki korosztályuk legégetőbb problémáit.
A felsoroltak között az egzisztenciális gondok és a jövő bizonytalanságára utaló félelmek vezetnek: kiemelkednek a munkanélküliséggel, elhelyezkedési nehézségekkel (25 százalék említette), a létbizonytalansággal (22 százalék), valamint a pénztelenséggel, elszegényedéssel (16 százalék) összefüggő aggodalmak - közölték.
Sorrendben az öt legnagyobb problémának a megkérdezettek a bizonytalan jövőt, a munkanélküliséget, a létbizonytalanságot, a céltalanságot és a pénztelenséget tartották.
A fiatalok megítélése alapján a drog a hatodik, az alkohol pedig a tizedik legfőbb problémájuk - írták a közleményben. A négyévente elvégzett Magyar Ifjúság felmérés 2012-es eredményei szerint szoros összefüggés mutatkozik az említett problémák és a kérdezettek lakóhelye között: a létbizonytalanság érzete a megyei jogú városokban érte el a legmagasabb értéket, a kilátástalan jövőtől leginkább a városban élők tartottak, míg a községekben élők számára a munkanélküliség jelentette a legnagyobb problémát.
Az egyetemisták körében kiugróan magas volt azok aránya, akik a céltalanságot és a munkanélküliséget azonosítják az ifjúság legégetőbb problémájaként, míg a drogok és az alkohol említése a legfeljebb nyolc osztályt végzettek körében a legmagasabb.
A létbizonytalanság említése a szakmunkásképző bizonyítvánnyal rendelkezők esetében kiugró. A fiatalok mind a múltbéli, mind a jövőbeli gazdasági helyzetet döntően negatívan értékelték.
Háromnegyedük szerint romlott, minden tizedik válaszadó szerint nem változott, és csupán minden századik szerint javult a gazdasági helyzet az elmúlt tíz évben. 58 százalékuk szerint a gazdaság teljesítménye a jövőben romlani fog, 18 százalékuk szerint nem változik, és alig 7 százalékuk vár javulást.
A válaszadók a saját életszínvonaluk alakulását illetően is borúlátóak voltak: családja anyagi helyzetéről 51 százalék vélekedett negatívan, 23 százalékuk szerint nem változik, míg 9 százalékuk szerint a helyzet javulni fog. A közleményben ugyanakkor felhívták a figyelmet arra, hogy jelenlegi életszínvonalukkal a megkérdezett fiataloknak csupán 17 százaléka volt elégedetlen, 39 százalékuk bizonytalan, míg 44 százalékuk elégedett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
- 12:19 Donald Trump: eljöhet az az idő, amikor az Egyesült Államok felhagy a közvetítéssel
- 10:18 Pápaválasztás - Szerdán kezdődik a konklávé
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06