Kutatás igazolta
Aki járás közben SMS-ezik, az robottá válik
Járás közben SMS-t írni és olvasni veszélyes, mert elvonja a figyelmet, kibillenthet az egyensúlyból és le is téríthet az egyenes útról.
2014.01.23 14:25MTI
Járás közben SMS-t írni és olvasni veszélyes, mert elvonja a figyelmet, kibillenthet az egyensúlyból és le is téríthet az egyenes útról - állapította meg egy ausztrál tanulmány. A kutatás során 26 résztvevőnek kellett egyenesen előre haladni. Volt köztük, aki üres kézzel, zavartalanul mehetett, mások a telefonjukon olvastak valamit és voltak, akik SMS-t írtak. Mozgásukat háromdimenziós méréssel elemezték - olvasható a PLoS ONE online tudományos szaklap legújabb számában megjelent tanulmányban.
A Nyugat-sydneyi Egyetem Siobhan Schabrun agykutató vezette tudóscsoportja így összegezte az eredményeket: "Az SMS írása, de bizonyos fokig az olvasgatása is befolyásolja a járás és az egyensúlytartás képességét, ez pedig kockázatos lehet."
Az eredmények nem lepték meg a kutatót, aki így magyarázta a tesztek létjogosultságát: azért kellett a kutatásokat elvégezni, hogy bizonyítsák, amit eddig is feltételezek. "Nem tudtuk például, hogy az egyensúlyból is kibillenthet az SMS-ezés" - tette hozzá.
Elmondta: ha csak a mendemondákra hagyatkoznának, akkor lehet, hogy hibásan magyaráznák el a veszélyeket az embereknek, és helytelen tanácsokat adnának nekik, tehát előbb mindenképp be kell bizonyítani, amit feltételeznek.
Kutatásuk kimutatta, hogy akik járás közben a telefonjukkal vannak elfoglalva, azok nemcsak lassabban haladnak és letérnek az egyenes útról, hanem elkezdenek úgy mozogni, mint egy robot.
"A telefont a kezükben tartó résztvevők járó mozdulatai teljesen párhuzamossá váltak, hogy meg ne inogjanak és tekintetüket a szövegre tudják összpontosítani, ez a robotszerű mozgás azonban erősen korlátozza az egyensúlytartást" - jegyezte meg Schabrun.
Tavaly Melbourne-ben megtörtént, hogy egy kínai turista annyira belemerült a telefonja babrálásába, hogy nem vette észre, amikor a móló végére ért, és belegyalogolt a tengerbe - írta a dpa német hírügynökség.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


