Utah egy furcsa hely
Az USA állami szintű skizofréniája
Az egyik tagállam nem ismeri el az ott megkötött melegházasságokat, de szövetségi szinten az Egyesült Államok igen.
2014.01.10 22:55MTI
Az amerikai szövetségi kormány továbbra is elismeri az azonos nemű párok Utah államban megkötött házasságát, annak ellenére, hogy az állam vezetése a héten ezzel ellentétes álláspontra helyezkedett - közölte pénteken Eric Holder amerikai igazságügyi miniszter.
A meleg és leszbikus párok összeadását december 20-án kezdték meg a többségében mormonok lakta államban, miután egy szövetségi bíró az Egyesült Államok alkotmányával ellentétben állónak ítélte a utah-i alaptörvénynek azt a rendelkezését, amely tiltja a homoszexuálisok frigyre lépését.
Az amerikai legfelsőbb bíróság viszont hétfőn elrendelte, hogy az államban függesszék fel a házassági okiratok kibocsátását az azonos nemű párok számára. Döntésével a bírói testület az állam vezetése kérésének adott helyt. Utah ugyanis hivatalosan megfellebbezte a szövetségi bírói döntést. Az ügyet a denveri szövetségi fellebbviteli bíróság gyorsított eljárásban tárgyalja majd.
A utah-i kormányzó hivatala szerdán közölte, hogy nem tekinti érvényesnek az államban a homoszexuális párok házasságát, amelyek száma a pénteken közölt összesítés szerint elérte az 1400-at.
A legfelsőbb bíróság végzése ideiglenes hatályú, és nem foglal állást a problémával kapcsolatban. A testület döntésére hivatkozó utah-i kormányzói hivatal rámutatott, hogy szintén nem kíván hivatalosan megnyilatkozni az azonos neműek házasságának jogállásáról, csak azt szeretné biztosítani, hogy a hivatalok az érvényben lévő törvények értelmében járjanak el.
Holder közleménye szerint Washington továbbra is érvényesnek tekinti a szóban forgó házasságokat, és akik megkötötték, ugyanúgy jogosultak a szövetségi kedvezményekre, mint a más államokban frigyre lépő azonos nemű házaspárok. A miniszter úgy érvelt, hogy az érintett családokat a státusuk bírósági mérlegelésének idejére nem tarthatják bizonytalanságban.
Emlékeztetett arra, hogy a homoszexuális párok utah-i házasságkötése összhangban áll a legfelsőbb bíróság júniusi határozatával, amely szerint az azonos nemű családokat megilleti az egyenlő elbánás.
Utah-ban 2004-ben a választók 66 százaléka szavazta meg azt az alkotmánymódosítást, amely törvényen kívül helyezte a melegek és leszbikusok házasságkötését. Robert Shelby szövetségi bíró decemberi ítélete szerint azonban ez ellentétes az azonos jogvédelem és a mindenkit megillető tisztességes eljárás alkotmányos elvével.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06