Teljes apátia?
Életuntak a magyar fiatalok?
Jelentős részük otthonról sem költözik el, még akkor sem, ha munkája indokolná. Saját vállalkozás indításán sem gondolkodnak - így dől dugába a nemzet?
2014.01.06 15:35MTI
A nyolcezer 15 és 29 év közötti magyar fiatal megkérdezésével készült, Kutatópont által készített reprezentatív felmérés szerint a szüleikkel együtt élő fiatalok 41 százaléka nem szeretne külön költözni a közeljövőben. A kutatás alapján a leválási folyamat olyan eseményeit, mint a szülői háztól való elköltözés vagy a házasságkötés, a 15-19 éves fiatalok még 21-27 éves koruk között tervezik, a 25-29 évesek már csak 26-31 éves korukra várják. A gyermekvállalást, mint a felnőtté válás folyamatának utolsó lépcsőfokát átlagosan 28-29 éves korukra tervezik a fiatalok - áll a közleményben.
A négyévente elvégzett Magyar Ifjúság felmérés 2012-es eredményei szerint tehát Magyarországon is érzékelhető az a nemzetközi folyamat, amelynek hatására az önálló családalapítás későbbre tolódik - írták. Hozzátették: a tapasztalatok szerint nem pusztán kényszer, például az anyagi lehetőségek vagy a stabil partnerkapcsolat hiánya, hanem a kényelem, vagyis a szülői ház szolgáltatásai is befolyásolják a leválási folyamat elnyújtását.
A 2012 szeptembere és novembere között, kérdőívvel felvett kutatás készítői a válaszokból arra következtettek, hogy a fiatalokat a jövővel kapcsolatban más területeken is inkább a passzivitás jellemzi. Így sem az országon belüli, sem az országon kívüli mobilitás esélye nem mondható magasnak: a magyar fiatalok negyede (23 százaléka) tartja valószínűnek, hogy néhány éven belül külföldön vállal munkát, tizede, hogy külföldön tanul, és ötöde (19 százaléka) azt, hogy más okból külföldre költözik.
Az ifjúság a napi ingázás, valamint a belföldi lakóhelyváltás szándékainak tekintetében sem mutatkoznak mobilisnak - tették hozzá. Mindössze 18 százalékuk szerint valószínű, hogy a közeljövőben másik településre költözik, és ezt is leginkább a kisebb városokban és községekben élők valószínűsítik. Szinte teljesen valószínűtlennek találják azt is, hogy néhány éven belül saját vállalkozást indítsanak: ez a gondolat mindössze csupán 11 százalékukban fogalmazódott meg - közölték.
A kutatásból - amelyben vizsgálták még a demográfiát, családalapítás-gyermekvállalást, oktatást, munkát, mobilitást, kockázati magatartást, szabadidőt, médiafogyasztást, civil és közéleti aktivitást
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 22:45 Járosi Péter: A Mi Hazánk képviselői nem álltak fel a roma holokauszt áldozatainak emlékére - videó
- 18:42 Feljelentést tett Bicskei László a Gondosóra program miatt - azt ígéri, maga a szolgáltatás megmarad
- 16:41 Kapitány István keményen nekiment a Fidesznek: Érdekes, amikor hazugságról és kamuról ön nyilatkozik
- 16:41 Pusztító, 7,4-es földrengés rázta meg Kolumbiát - már több mint kétszáz halottról érkezett jelentés
- 8:53 Súlyos sérülés miatt kényszerül pihenőre a magyar világcsúcstartó szabadtüdős búvár
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


