Tekerd meg (és táncolj)!
Biciklienergiával világítják meg a New York-i szilveszteri kristálygömböt
Idén első ízben környezetkímélő módon, kerékpárosok termelte energiával világítják meg azt a hatalmas kristálygömböt, amellyel az új év beköszöntét ünneplik New York leghíresebb terén, a Times Square-en.
2013.12.29 18:55MTI
A szilveszteri ünnepség szervezői hat kerékpárt vettek bérbe a város nemrég üzembe helyezett közösségibicikli-parkjától, és akkumulátorokra csatlakoztatták azokat. Szombattól három napon át helyi lakosok és turisták pedáloznak a bicikliken, hogy megtermeljék a magasból a mélybe ereszkedő kristálygömb megvilágításához szükséges 50 ezer watt elektromos áramot.
Úgy taksálják, hogy egy-egy kerékpár óránként 75 watt energiát képes előállítani.
A belülről 32 256 LED által megvilágított kristálygömb 2688 háromszögletű panelja 16 millió árnyalatban szórja szét a fényt szilveszter éjfélkor, amikor megkezdi leereszkedését egy zászlórúdon az alant összegyűlt milliós ünneplő tömegbe.
A kristálygömb üvegpaneljait minden évben új mintázatúra cserélik le, idén a kaleidoszkóp az uralkodó motívum, de lesz például egy olyan panel is, amelyet egy rákból gyógyult 12 éves gyerek tervezett.
A kristálylapok elkészítése egy évig tart, a gömb fémkeretébe való beillesztésük pedig két hétig. Egy felhőkarcoló tetején villanyszerelők pénteken fejezték be az utolsó kristálylapok beépítését.
New Yorkban egy több mint százéves hagyomány keretében a kristálygömb leeresztésével ünneplik az új év eljövetelét.
A szilveszteri-újévi ünneplés egyébként már szombaton megkezdődött a Times Square-en hatalmas szemetes konténerek és ipari iratmegsemmisítők kihelyezésével, hogy a New York-iak a rossz emlékeket idéző iratok és egyéb tárgyak eldobásával szabadulhassanak meg az óév kellemetlen dolgaitól vagy kezdhessenek új életet az új évben.
A szervezők szerint a Good Riddance Day abból a latin-amerikai szokásból ered, hogy a szilveszterezők egy bábuba rakják a rossz emlékeket jelképező tárgyaikat, majd azt elégetik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


