Az elfogyasztott hal fele importból származik
Már csak mese a dunai, tiszai halászat
Nagyon kevés halat eszünk, és még annak is import a fele.
2013.12.19 15:05MTI
A halászat ma már inkább csak hobbi
Magyarországon az egy főre jutó halfogyasztás elérte az évi 4 kilogrammot, ennek a fele importból származik - mondta Kardeván Endre, országos főállatorvos, a Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkára sajtótájékoztatón, csütörtökön Budapesten.
Az európai tengeri országokban az egy főre jutó halfogyasztás jóval magasabb, eléri a 20 kilogrammot is. Az alacsony magyar fogyasztás fele-kétharmada a karácsonyi szezonra tehető, a lakosság 10 százaléka ugyanakkor egyáltalán nem fogyaszt halat - tette hozzá az államtitkár.
A természetes vizek mellett található 25 ezer hektárnyi halastavakban ellenőrzött körülmények között nevelik a halakat, így nem fordulhat elő szennyeződés. A fagyasztott tengeri halak ugyanakkor tartalmazhatnak nehézfémeket, ráadásul az árnál azt is figyelembe kell venni, hogy a csomag fele víz - mondta.
Ennek ellenére - mint a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal kutatásából kiderült - a lakosság 52,9 százaléka a fagyasztott halat részesíti előnyben. A megkérdezettek 39 százaléka fogyaszt csak friss halat rendszeresen - ismertette az adatokat Kardeván Endre.
Az államtitkár hozzátette: a megfelelő filézési technológiával a halhúsból olyan terméket lehet előállítani, amelyet a 3 éven felüli gyermekek is fogyaszthatnak, így a hazai hal megjelenhet a gyermekétkeztetésben is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


