Napokig nem javul a helyzet
Ismét sűrű szmogfelhő fojtogatja Észak-Kínát
Kína északi régióját, így a fővárost is újra sűrű szmog fojtogatja, s a következő három napban sem lesz jobb a helyzet.
2013.10.28 14:27MTI
A hatóságok a négyes fokozatú veszélyességi skálán a harmadik szintű figyelmeztetést tartják érvényben.
A hivatalos adatok szerint az északkeleti országrészben az egészségre legveszélyesebb 2,5 mikron vagy annál kisebb átmérőjű porszemcsék koncentrációja egy köbméter levegőben meghaladta a 150 mikrogrammot, míg például Tiencsinben megközelítette a 250-et.
Az amerikai nagykövetség adatai szerint Pekingben 320 felett van ez az érték. A meteorológiai központ a levegő minőségének romlását jelezte előre, és azt javasolta az érintett térségben élő embereknek, hogy ha lehet, ne menjenek ki az utcára.
A tengerparti Tiencsin városban hétfőn hozták nyilvánosságra azokat a terveket, amelyekkel a tartósan fennálló szmogot kívánják kezelni. A helyi környezetvédelmi hivatal tájékoztatása szerint az év végéig 1,4 millió tonnával csökkentik az acéltermelést, míg cementből 2,29 millió tonnával fognak kevesebbet előállítani.
Ezzel egy időben gyárakat zárnak be, és megkezdik a környezetvédő energiafelhasználási módszerek elterjesztését. A 14 milliós Tiencsin város az egyik legszennyezettebb levegőjű települések közé tartozik, s ezért az idén 440 súlyosan szennyező gyárat zárattak be itt. A friss döntés értelmében már nem engedélyeznek több energiapazarló projektet.
A helyi kormányzat 2017-re 20 százalékkal kívánja csökkenteni a 2012. évi ipari energiafogyasztást, míg a nehézipari kibocsátást 30 százalékkal fognák vissza. A levegőminőséget megfigyelő központok adatai szerint Észak-Kína, vagyis Peking, valamint a szomszédos Tiencsin és Hopej tartomány levegője rosszabb minőségű mint más régióké.
Peking újabb szigorításokat jelentett be a közlekedésben, míg Hopej az acéltermelését igyekszik egyharmadával csökkenteni. A központi kormány a széntüzelés nagyobb léptékű visszafogását igyekszik elérni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


