Astellas-díj 2013
Keresik az Év Orvosát
Új fővédnökkel, számos újdonsággal és kibővült mentorkörrel indul útjára idén az Astellas-díj - Az év orvosa pályázat.
2013.10.01 12:55MTIA hazai egészségügyben tevékenykedő, kiemelkedő emberi és szakmai teljesítményt nyújtó orvosok, valamint a példaértékű orvos-beteg kapcsolatok felkutatását és nyilvánosság előtti bemutatását célzó kezdeményezéshez az Astellas Pharma és a Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége (MOTESZ) mellé idén a Magyar Kórházszövetség és a négy orvosképző egyetem is csatlakozott - közölte Morva Gábor pályázati programvezető kedden az MTI-vel.
A fővédnökséggel járó feladatokat - a két év után leköszönt Sótonyi Péter professzor helyett - a jövőben Velkey György, a Magyar Kórházszövetség elnöke látja el. A szakmai zsűri korábbi elnöke, Perner Ferenc professzor a jövőben tiszteletbeli elnökként segíti a pályázatot, a szakmai zsűri vezetését Acsády György professzor veszi át.
A változások a páciensek által beküldött történetek értékelését és a végső rangsor kialakításának módját is érintik. Ettől az évtől e rangsor felállításában a nagyközönség és az Astellas-díjas orvosokból álló zsűri értékítélete egyenrangú mérceként jelenik meg.
Astellas-díj - Média az orvosokért címmel idén is pályázatot hirdetnek újságírók, szerkesztők és riporterek számára, amely a kiemelkedő orvosi helytállásról, áldozatkészségről és a pozitív történetekről készült cikkeknek, híradásoknak, valamint egyéb anyagoknak kíván még nagyobb nyilvánosságot adni. A pályázatot idén az Astellas Pharma és a Magyar Újságírók Országos Szövetsége közösen hirdeti meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:45 Horror - Gyerekek szeme láttára gázoltak át egy sérült kiscicán Tárnokon
- 18:28 Borulhat a bili a Schadl-Völner-ügyben: vallomást tehet a volt főügyész
- 16:10 Pócs János lehányingerezte magát az Országgyűlésben
- 14:09 Meghalt a hatéves Kristóf, akiért egy egész város összefogott
- 12:53 Fordulat a kárpátaljai magyar oktatás ügyében: új törvényt fogadott el Ukrajna
- 6:59 Mozdulni sem tudott a síneken fekvő kutya - az utolsó pillanatban mentették meg
- 22:52 Elárasztotta a tenger Kalifornia utcáit - lecsapott Rachel
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


