Telítetlen zsírsavak megakadályozzák az újabb bajt
Halevéssel a szélütés ismétlődése ellen
Ha valaki már túlesett egy agyi katasztrófán, szeresse meg a halat: a halhúsban lévő, többszörösen telítetlen zsírsavak megakadályozzák az újabb szélütést. Japán kutatók vizsgálatának eredményeit a Stroke legújabb száma közölte.
2008.07.11 07:46MTIA vizsgálat során csaknem húszezer önkéntes nő és férfi sorsát követték öt éven keresztül, akiknek vérében magasnak találták a "rossz" - LDL - koleszterin szintjét. Ez az érelmeszesedés egyik kockázati tényezője. A vizsgált személyek koleszterincsökkentő gyógyszert szedtek, de a csoport egyik fele, csaknem tízezer ember ezen kívül olyan kapszulát is kapott, amely a halhúsból származó, EPA jelzésű, többszörösen telítetlen zsírsavat tartalmazta.
Az adatok korábbi értékelése egyértelműen bizonyította, hogy az EPA-kapszula rendszeres alkalmazása esetén sokkal ritkábban fordult elő szívinfarktus - és általában érrendszeri betegség -, mint abban a csoportban, amelynek tagjai ilyen készítményt nem szedtek. Tanaka Kortaro és munkatársai megállapították, hogy az EPA-kapszulát szedők, illetve az ilyen kezelésben nem részesülők között a szélütés azonos gyakorisággal fordult elő. Nagy különbség volt viszont annak a csaknem félezer betegnek a sorsában, akiknek már a korábbiakban volt agyi katasztrófája.
Itt egyértelműen kiderült, hogy a többszörösen telítetlen zsírsavat tartalmazó kapszula szorgalmas szedése 20 százalékkal csökkentette a súlyos esemény ismétlődésének kockázatát. A kutatók ez a 98 százalékos tisztaságban omega-3 zsírsavat tartalmazó EPA-kapszula hatása. Korábbi kutatások már igazolták a halhúskivonatból készült gyógyszerek szívvédő hatását, de ezekben többféle hatóanyag is található.
Az EPA-kapszula eredményessége alapján valószinű, hogy az ezek az eredmények is az omega-3-nak voltak köszönhetők. Az EPA pontos hatásmódja egyelőre nem ismert, de a kedvező hatásban szerepet játszhat, hogy csökkenti a "rossz" koleszterin vérszintjét és gátolja az érelmeszesedés alapján képező, lassú gyulladást, illetve a véralvadást. A kérdés tisztázása további vizsgálatokat igényel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


