Engedélyezték az őssejtekkel való kísérletezést Ja
iPS-ből lesznek a retinaszövetek - képpel!
A világon elsőként engedélyezte az indukált pluripotens őssejtekkel való klinikai kísérletezést a japán egészségügyi minisztérium.
2013.06.27 13:45MTI
A most jóváhagyott kutatás keretében retinaszöveteket próbálnak majd mesterségesen létrehozni - jelentette a japán sajtó csütörtökön.
A kutatás során a RIKEN intézet munkatársai a szem időskori makula degenerációjának (AMD) úgynevezett nedves típusára keresnek gyógymódot, amely a pigmenthám károsodása által gyors és súlyos látásromláshoz vezet. Az AMD becslések szerint mintegy 700 ezer idős embert érint Japánban.
Az idén nyáron kezdődő kísérlet során a kutatók a betegek bőrsejtjeiből fognak indukált pluripotens - sokféle átalakulásra képessé vált - őssejteket (iPS) előállítani, ezekből pedig retina pigmenthámot hoznak létre, amelyet a betegek szemébe ültetnek majd be. A beavatkozást követően az így kezelt embereket éveken keresztül vizsgálják majd az esetleges mellékhatások megfigyelése érdekében.
Japánban azután kapott nagyobb figyelmet az őssejtterápiák kutatása, hogy tavaly Jamanaka Sinja, a Kiotói Egyetem professzora orvosi Nobel-díjat kapott az ezen a területen végzett kutatásaiért. Az őssejtkutatás a japán kormány által korábban bejelentett gazdaságélénkítő csomagokból is kapott forrásokat mint fontos innovációs terület.
Az NHK televízió csütörtöki jelentése szerint több japán kutatóintézet készül engedélyért folyamodni a közeljövőben, hogy további klinikai őssejtkísérleteket hajthassanak végre. A tervek szerint 3-4 éven belül őssejtekből előállított vérlemezkékkel, szívizmokkal és idegsejtekkel indulhatnak klinikai kísérletek Japánban.

Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


