A sok eső mellé
Heves zivatarok is várhatók vasárnap
Vasárnapra hat megyére a várható jelentős mennyiségű csapadék, nyolc megyére pedig a heves zivatarok miatt adott ki első fokú figyelmeztetést a meteorológiai szolgálat.
2013.03.30 19:58MTIVasárnap több mint 20 milliméter csapadék hullhat, és ezért citromsárga, vagyis első fokú figyelmeztetést adtak ki Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Vas, Veszprém és Zala megyékre. Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékre pedig azért érvényes az első fokú figyelmeztetés, mert ezeken a területeken heves zivatarok alakulhatnak ki, nagy széllel és jégesővel.
A meteorológiai szolgálat az MTI-hez eljuttatott szombat esti figyelmeztető előrejelzésében azt írta: vasárnap a Dunántúl északnyugati felében a délutáni órákig területi átlagban 20-30 milliméter csapadék várható, a Dunántúl többi részén 20 milliméter vagy az alatti csapadék valószínű.
A Dunától keletre (kisebb valószínűséggel a Dunántúl délkeleti részén) a vasárnap déli, kora délutáni óráktól az esti, késő esti órákig többfelé lehetnek intenzív záporok, illetve szórványosan zivatarok. A zivatarok alatt helyenként egy-két centiméter átmérőjű jégdarabok is hullhatnak, a szél viharossá fokozódhat, és néhol jelentősebb mennyiségű (30 milliméternyi) csapadék is eshet - írta a meteorológiai szolgálat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


