Furcsa törvény Japánban

Törvény által szabályozott derékbőség

Törvény által szabják meg Japánban, hogy a szigetország lakosságának mekkora lehet a derékbősége. A törvény, amely két hónappal ezelőtt lépett életbe, a cégek és a helyi önkormányzatok kötelességévé tette, hogy évente megmérje a 40 és 74 év közötti lakosok derékbőségét.

2008.06.17 08:14MTI

A jogszabály hatálya a japán lakosság 44 százalékát, összesen 56 millió embert érint - olvasható a The New York Times honlapján. A törvény megállapítja a maximálisan megengedhető derékparamétereket: ez a nők esetében nem haladhatja meg a 90 centimétert, a férfiaknál pedig a 85 centimétert.

E paraméterek meghatározásánál a japán kormány a Nemzetközi Diabétesz Szövetség 2005-ös irányelveit vette figyelembe. A szervezet egyébként a derékbőség mérését tartja az egészségügyi rizikók kiszűrésének legegyszerűbb módjának. Azoknak a japán állampolgároknak, akiknek derékbősége meghaladja a megengedettet, három hónap múlva újbóli mérésre kell jelentkezniük, s ha nem történt javulás, táplálkozási útmutatót kapnak.

Ha további hat hónap után is bővelkednek a derékcentiméterekben, a helyes táplálkozást oktató tanfolyamra küldik a renitenseket. A remények szerint a következő négy év során a derékbőségkontroll révén 10 százalékkal csökken a túlsúlyos japánok száma, s összesen 25 százalékkal hét év alatt. Azok a cégek és önkormányzatok, amelyek nem teljesítik a hétéves terv karcsúsítási irányelveit, a későbbiekben pénzbüntetésre számíthatnak.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.